41. fejezet

Félelem, bátorság és kudarc

Reggel fáradtan nyitottam ki a szememet. Ma van a nagy nap. Ma fogunk Zaynnel a szüleim elé állni azzal, hogy együtt szeretnénk lenni. Nagyon féltem a reakciójuktól, már most görcsbe rándult ettől az egésztől a gyomrom. Féltem. Egyedül abban bíztam, hogy Zayn nyugalma majd rám is átragad. Lassan ültem föl az ágyban azt remélve, hogy így késleltethetem ezt az egészet. Hirtelen a kezemet a szám elé kaptam és kipattantam az ágyból. Éppen idejében értem be a fürdőszobába, ahhoz, hogy mindent kiadjak magamból. Miután mindent kiadtam magamból fejemet a hideg csempének támasztottam. Biztosan ez a sok idegesség teszi.

Egy hét telt el azóta, hogy megbeszéltük Zaynnel ezt az egész őrültséget. Azóta rágtam magamat belülről. Egyfolytában a szüleim reakcióját képzeltem magam elé és egyik verzió sem éppen kecsegtető. Zayn próbál nyugtatgatni, de nem nagyon járt sikerrel. Ő nem ismeri őket úgy, mint én. Ismét rám jött a hányinger, így gyorsan a vécé fölé hajoltam. Egy jó 20 perc múlva tudtam csak felkelni és visszaballagni a szobámba. Éppen lehanyatlottam az ágyamra mikor megszólalt a mobilom. Meg sem kellett néznem a kijelzőt ahhoz, hogy tudjam ki hív.

- Készen állsz? – szólt bele a telefonba köszönés helyett. Vettem egy nagy levegőt és próbáltam nem gondolni a közelgő eseményre. Vettem egy mély levegőt és meggyötört hangon válaszoltam.

- Fogjuk rá. Szeretnék már túl esni rajta.

- Ezzel én is így vagyok – majd elhallgatott egy pillanatra – Biztos jól vagy? Olyan gyenge a hangod. – hangja aggodalmasan csengett mire megint felsóhajtottam. Hogyan képes még ebből a pár szóból is kiszűrni, hogy valami nem stimmel?

- Kicsit rendetlenkedik a gyomrom. – adtam magyarázatot. Zayn egy ideig megint nem szólt semmit, majd habozva megkérdezte:

- Elhalasszuk?

- Nem – vágtam rá rögtön. Nem akartam tovább halogatni. – Túl akarok esni rajta. Nem akarok tovább hazugságban élni. Szeretném végre felvállalni azt az embert, akit szeretek.

- El sem tudod képzelni milyen jó ezt hallani – nevetett bele halkan a telefonban. Megkönnyebbülten elmosolyodtam – Mindjárt ott vagyok. Ki jössz elém?

- Máris megyek – ezzel le is tettem a telefont és rohantam lefele a lépcsőn. A szívem a torkomban dobogott, alig vártam már, hogy láthassam. Leértem a lépcső aljára mikor beleütköztem anyában.

- Jézusom – jajdult fel, majd a kezét a szívéhez kapta, mintha valami horderejű dolog történt volna. Magamban felnyögtem. Sosem bírtam elviselni anyám nebáncsvirág természetét. Már, ha hozzá értél zsebkendővel takarította le a nyomodat. Roppant idegesítő. – Hova rohansz annyira? Nem győzöm elégszer mondani, hogy egy úri kisasszonynak nem szabad futnia. Mégis mit szólna ehhez Alex? Az kéne még csak, ha azt hinné, hogy a jövendőbelije egy kis izgága teremtés. Figyelj jobban – nézett rám szigorúan. Legszívesebben sikítottam volna. Olyan jól esne, kiadom a dühömet. Ismét belém mart a félelem. Nagyon féltem, hogy mit fognak szólni Zaynhez.

- Anya – erőltettem nyugalmat a hangomra – Beszélnem kell veled és apával. Megvárnátok a nappaliban? Nekem még el kell intéznem valamit. – anya meglepetten néz rám, majd egészen lassan bólint.

- Az eljegyzésről van szó? – ragyog fel végül az arca. Nyelek egy keserveset, majd lassan bólintok, mintha az lenne a szándékom. – Akkor a nappaliban találkozunk – ezzel hátat fordított. Még hallottam, ahogyan apát szólongatja és ecseteli neki a jó hírt. Sóhajtok egyet, majd folytatom az utamat a kapuhoz. Zayn már biztosan itt van. Nem is tévedtem, mert amint kilétem az ajtón megakadt a szemem Zaynen, aki nyugodtan támaszkodik az autójának és a házunkat kémleli. Amint meghallotta a lépteimet felém fordult és szélesen elmosolyodott.

- Nem csoda, hogy ilyen sokáig tartott kiérned. Ez a hát akkora, mint a fehér ház – kuncogott fel, majd odalépett hozzám és szenvedélyesen megcsókolt. Amint ajkait az enyémekhez értek, minden aggodalmamat elfelejtettem, mert tudtam Zayn nem hagyja, hogy bántódásom essen. Mellette olyan biztonságot éreztem, amit még soha. Zihálva váltunk el egymástól.

- Félsz? – kérdezte rekedtes hangon.

- Most, hogy itt vagy már nem – nevettem rá bíztatóan, mire átölelt és a ház felé kezdett kalauzolni.

- Akkor lépjünk be az oroszlánok barlangjába és legyünk túl rajta, mert utána el szeretnélek vinni, vacsorázni – adott az arcomra egy cuppanós puszit. Már alig vártam, hogy tényleg megint kettesben legyünk.

A nappalinak az ajtajában, megtorpantam és vettem egy mély levegőt. Zayn biztatóan megszorította a kezemet, majd intett a fejével, hogy menjünk be. Kissé félve, de bólintottam és kitártam a nappali ajtaját. Amint a szüleim meghallották érkezésemet elhallgattak és felém fordultak. Mikor meglátták, hogy mellettem ott áll Zayn is, kikerekedett a szemük és levegő után kezdtek el kapkodni. El tudtam képzelni, hogy mit gondolhatnak magukban róla.

- Anya, apa, ezért szerettem volna veletek beszélni. Ő itt Zayn. Mindennél jobban szeretem őt és vele szeretnék lenni – a hangom a mondat végére megbicsaklott, de örültem, hogy be tudtam fejezni. Nem tartott sokáig az örömöm, mert a szüleim egy emberként pattantak fel a kanapéról és néztek ránk kissé idegesen.

- Ezt nem gondolhatod komolyan – méltatlankodott anyám, mielőtt még az apám egyáltalán megszólalhatott volna. – Nem ilyennek neveltünk téged. Nem fogsz egy ilyen kis senkiházival összejönni. Hiszen, nézz csak rá. Nincs pénze és csak élősködni akar rajtad. Jaj, istenem. Talán hívnunk kéne a rendőr…

- Anya – kiáltottam el magam, mire elhallgatott és rám nézett. – Szeretem Zaynt és a jóváhagyásotokkal vagy anélkül, de vele leszek – néztem rá keményen.

- Én nem ilyennek neveltelek – kelt ki megint magából.

- Igazad van, te semmilyennek nem neveltél, mert semmi közöd nem volt a neveltetésemhez. Annál inkább annak a számtalan nevelőnőnek, akik havonta jöttek, s mentek tőlünk. De tudod mit? Örülök neki, mert így legalább nem lettem olyan hideg és gonosz némber, mint amilyen te vagy – olyan jó volt végre kimondani azt, ami a szívemen volt és nem magamban tartani. Zayn közelségének köszönhetően végre megmondhatom, a szüleimnek mit gondolok róluk. Anyám elsápadt, de egy pillanat múlva már ismét össze szedte magát és undorodva nézett Zaynre, aki eddig csendben állt mellettem, de most előre lépett.

- Asszonyom, higgye, el tiszta szívemből szeretem a lányát és nem áll szándékomban fájdalmat okozni neki – ha eddig nem szerettem volna bele Zaynbe akkor most biztosan beleszeretnék. Annyira cuki volt, ahogyan megpróbálja meggyőzni az anyámat a szándékairól. Sajnos még nem ismerte az anyám igazi természetét, így nem is tudhatta, hogy mindaz amit Zayn mondott neki, nem érdekli.

- Viszont nem vagy gazdag, ami már önmagában egy fájdalmas dolog – nézett rá undorodva, majd ismét rám nézett. A tekintete megkeményedett. Eddig, ha így nézett rám mindig megfutamodtam, de ezúttal nem. Erőt merítek Zaynből és nem hagyom többé, hogy megfélemlítsen.

- Ha őt választod, akkor soha többet ne kerülj a szemem elé. – úgy éreztem mintha szíven szúrtak volna. Tudtam, hogy ki fog akadni, de azt nem hittem volna, hogy választás elé állítanak. Igazából nem is tudom miért vártam mást. A szívem mélyen azt hittem, hogy kibékülnek a gondolattal és magukhoz ölelnek, ami egyébként már évek óta nem történ meg. Hiszen mégiscsak a szüleim.

- Rendben van anyám – válaszoltam végül nyugodt hangon. – Menjünk Zayn – néztem most szerelmemre, aki kis habozás után bólintott és elkezdett kihúzni a házból. Anyám rikácsolása még a háznak az ajtajában is hallatszott, de nem fordultunk meg. Amint kiléptünk a szabadba fellélegeztem. Végre szabad vagyok és azzal az emberrel lehetek, akit a világon a legjobban szeretek!