42. fejezet

Boldogság kezdete, vagy a vége?

Miután otthagytuk a szüleimet Zayn és én beültünk egy csendes kis étterembe. Eleinte kissé feszülten viselkedtünk, de ahogy telt az idő egyre jobban megfeledkeztünk arról mi folyt nem is olyan régen abban a hatalmas házban, amit képtelen vagyok otthonnak hívni. Miután megebédeltünk rögtön haza indultunk, mert hirtelen olyan fáradtság jött rám, hogy Zayn jobbnak látta inkább lefeküdnöm. Amint megérkeztünk a házukhoz, felvezetett a szobájába, lefektetett és betakargatott. Annyira telt még az erőmből, hogy halványan rámosolyogjam és már aludtam is.

Másnap reggel arra keltem fel, hogy Cézár az orromat nyalogatja. Nevetve dörgöltem meg a fejét, mire hálás ugatást hallatott és még közelebb nyomta hozzám piciny orrocskáját. Még mindig mosolyogva ültem fel az ágyban, hogy még jobban meg tudjam szeretgetni, de hirtelen rám jött a hányinger. Kipattantam az ágyból, ki a folyosóra és berontottam a fürdőszobába. Épp időben hajoltam a vécé fölé, mikor minden kijött belőlem.

- Molly – hallom a hátam mögött Zayn aggódó hangját, mire összerezzenek. Nem akarom, hogy így lásson. – Jól vagy? – kérdezte még mindig aggódva.

- Menj ki – nyögtem ki nagy nehezen. Nem akarom, hogy így láss – olyan hosszú csönd következett, hogy már azt hittem kiment, mikor éreztem, hogy egy kéz nehezedik a vállamra és hátra fogja a hajamat.

- Hogy gondolhatod, hogy ilyen állapotban magadra hagylak? – simogatta gyengéden a hajamat, miközben még több minden jött ki belőlem. Zayn nem szólt semmit csak simogatott és nyugtatgatott. Az előbb még azt akartam, hogy kimenjen, de most nagyon örülök, hogy mégis itt van. Megnyugtat. – Jobb már? – kérdezte, mikor nagy nehezen fel tudtam tápászkodni a földről.

- Csak egy kicsit még szédülök és gyengének érzem magam – Zayn rögtön a kezét a homlokomra tette.

- Nem vagy lázas – mielőtt reagálhattam volna erre a megállapításra elkiáltotta magát – Harry – ijedten összerezzentem erre az éles hangra, mire Zayn megint jó szorosan magához ölelt, majd az ölébe kapott és elindult velem vissza a szobájába. Már majdnem az ajtónál jártunk, mikor felbukkant Harry a lépcsőfordulónál.

- Mondjad Zayn. Miért kiabálsz? Talán segíteni kell levetkőztetni a csajodat? – kérdezte viccesen, de ahogy meglátta zord tekintetét abbahagyta a viccelődést és az ő tekintete is aggodalmasra váltott. Ekkor vette csak észre sápadt arcomat – Mi a baj? – kérdezte miközben szapora léptekkel odajött hozzánk.

- Hívd az orvost. Rosszul van. – magyarázta meg Zayn a helyzetet. Harry nem kérdezősködött tovább, sarkon fordult és lerohant a lépcsőn, hogy hívja az orvost. Zayn nem foglalkozott vele tovább gyors léptekkel a szobájába ment és gyengéden lefektetett az ágyra. Gondosan bebugyolált, hogy éppen csak a fejem látszódott ki. Ha nem lennék, ennyire rosszul biztosan hangosan felnevetnék.

- Hozzak valamit? – hangja olyan aggodalmas volt, amilyennek még nem láttam. Legszívesebben megnyugtattam volna, hogy nincsen semmi baj, de nem volt hozzá erőm.

- Egy pohár víz most jól esne – mondtam végül, de még a mondat végéig sem jutottam Zayn már ki is viharzott a szobából. Néhány másodperc alatt vissza is tért egy pohár vízzel a kezében. Nem szólt semmit csak az ajkaimhoz emelte és egy kissé megdöntötte. Lassú kortyokkal kiittam az összes vizet, majd visszahanyatlottam a párnára.

- Köszönöm

- Szívesen. Az orvos már úton van. Nemsokára megtudjuk, hogy mitől volt ez a rosszullét. Jobban vagy már? – tette a kezét a homlokomra – Még mindig nem vagy lázas. Ez jó – állapította meg elégedetten.

- Jobban vagyok. Lehet, hogy csak a szüleim miatti stressz. – Úgy vettem észre Zayn kissé megnyugodott, de mielőtt válaszolhatott volna halkan kopogtattak az ajtón. Zayn fölkapta a fejét és rögtön felpattant.

- Szabad – kiáltott ki mire egy fehérköpenyes, negyvenes éveiben járó, kopaszodó férfi lépett a szobába. – Jó napot Doktor úr – köszöntötte Zayn barátságosan az orvost, aki szintén szívélyesen üdvözölte, majd odalépett hozzám.

- Szia, Molly. Én Dr. Sulliven vagyok. Most elvégzek néhány egyszerű vizsgálatot, hogy megtudjuk ennek a ma reggeli rosszullétnek az okát. – tehetetlenül bólintottam, mire az orvos Zayn felé fordult. – Tudom, hogy aggódik a barátnője egészségéért, de most meg kell kérnem, hogy hagyjon minket magunkra. – Zayn először tiltakozni akart, de aztán inkább nem szólt semmit csak sarkon fordult és elhagyta a szobát. Az orvos mosolyogva fordult vissza felém, majd letette mellém a táskáját és nekiállt a vizsgálatnak. Tíz perc elteltével letett mindent a táskájába, leült az ágyamra és mélyen belenézett a szemembe.

- Molly, mikor jött meg utoljára – a kérdéstől zavartan ráncoltam a homlokomat. Biztos voltam benne, hogy az egész fejem cékla színű lett.

- Múlt…… múlt hónap 10-én – volaszoltam végül zavartan – Most kell majd megjönnie – az orvos csak nézett rám, majd azt hiszem elhatározásra jutott és megszólalt.

- Azt hiszem ön terhes – hitetlenkedve néztem rá. Ilyen nincs. Hogy lehetnék én terhes? Hisz mindig védekeztünk.

- Az lehetetlen. – adtam hangot a kétkedésemnek. – Mindig védekeztünk, nem lehetek terhes. – ráztam meg hevesen a fejemet. Dr. Sulliven csak megértően mosolygott.

- Az óvszer nem nyújt száz százalékos védelmet, ahogyan a fogamzás gátló sem. Ha nem alkalmas ez a terhesség, akkor megbeszélhetjük az abortusz időpontját vagy megfontolhatja az örökbe adását. Gondolja végig – Abortusz? Örökbe adás? Minek gondol ez az ember engem? Ha tényleg terhes vagyok eszem ágában sincs elvetetni vagy odaadni egy vadidegen embernek. Mit fog ehhez szólni Zayn? Haragudni fog? Engem fog hibáztatni? Hirtelen kivert a hideg veríték. Fogalmam sincs, hogyan mondjam el neki.

- Nos? Döntött? Vagy szüksége van egy kis időhöz, hogy átgondolja? – hirtelen elöntött a harag Dr. Sulliven iránt. Mit képzel ez magáról?

- Nem akarom elvetetni és örökbe adni sem – néztem rá keményen, mire felemelte a kezét és lépett hátra néhány lépést.

- Jól van, na. Nem kell megsértődni, nekem csak volt egy olyan érzésem, hogy nem épp a legjobbkor jött ez a gyere – majd odalépett a táskájához, kivett belőle valami papírt és írogatni kezdett. Néhány másodperc múlva vissza jött az ágyamhoz és a kezembe nyomott egy receptet. – Ez csillapítja a rosszulléteket. És szeretném, ha valamelyik nap bejönne a rendelőmbe. Ott jobban meg bírnám vizsgálni.

- Rendben – mosolyogtam rá békülékenyebben – Mindenképpen bemegyek majd. Köszönöm a segítségét Dr. Úr. – elbúcsúztunk egymástól, majd távozott. Néhány perc múlva belépett Zayn és aggódva sietett felém.

- Mit mondott az orvos? Nekem nem akart elmondani semmit – nézett bosszúsan az ajtóra, amin néhány perccel ezelőtt az orvos lépett ki. Zavartan kezdtem el mocorogni, mire rögtön felém kapta a pillantását. Hogyan mondjam el neki? Mit fog vajon szólni? – Mi a baj Molly? – vettem egy mély levegőt.

- Nincsen semmi komoly bajom – mosolyogtam rá bátorítóan. Zayn homlokráncolva nézett rám.

- Akkor miért voltál ma reggel olyan rosszul? – eljött az igazság pillanata. Most kell elmondanom neki. Nem várhatok ezzel. Tudnia kell róla.

- Zayn, terhes vagyok.