37. fejezet

Megbocsátás, hit és még valami

Mikor Alex lefékezett Zayn háza előtt, éreztem, hogy összerándul a gyomrom. Nem tudtam képes vagyok-e erre. Úgy éreztem nem vagyok rá kész és legszívesebben elfutottam volna, de nem tehettem. Nem akartam tiszta hülyét csinálni magamból, ráadásul Alex nem hagyná, hogy megszökjek. Sőt... képes lenne utánam jönni kocsival, az pedig még kínosabb lenne, ha úgy kéne vissza cipelni. Ezért szótlanul néztem, ahogyan Alex kiszáll az autóból, de mielőtt átsétálhatott volna az én oldalamra kivágódott az ajtó és Zayn lépett ki rajta zihálva. Körbe hordozta a tekintetét, majd megállapodott azon az oldalon, ahol még mindig ültem. Amint megbizonyosodott róla, hogy valószínűleg még mindig ott bujkálok lerohant azon a néhány lécsőfokon és felrántotta az ajtót. Ijedten néztem fel rá, de mielőtt bármit reagálhattam volna kirángatott a kocsiból és szorosan magához ölelt.

- El sem hiszed mennyire hiányoztál - motyogta a hajamba. Az eszem azt diktálta lökjem el magamtól, de az agyalágyult szívem máris gyorsabban kezdett verni az örömtől és az izgalomtól. Most jöttem csak rá, hogy eddig becsaptam magamat. Most jöttem rá, hogy nem bírok az ölelése és a mosolya nélkül élni. - Kérlek bocsáss meg - suttogta bele a fülembe mire megborzongtam, amit természetesen ő is észrevett. Éreztem, ahogyan az arcom kezd más színt ölteni, de nem hagyta, hogy bármit is mondjak ajkait szorosan az enyémekre szorította, amivel elég alaposan meglepett és egyben jól esett. Egy halk sóhaj hagyta el a számat, majd karjaimat a nyaka köré fontam. Végre valahára úgy éreztem most minden rendbe jöhet Zayn és köztem, hittem benne, hogy ezentúl más lesz és nem fog nekem fájdalmat okozni. Arra eszméltünk fel, hogy Alex elég hangosan megköszörülte a torkát.

- Lehetőleg ne az utcán essetek egymásnak ahol bárki láthat. Inkább menjetek szobára - nevette el a végét. Zayn elvált ajkaimtól, de továbbra is szorosan ölelt magához. Homlokát az enyémnek támasztotta és mélyen belenézett a szemembe. - Srácok... - próbálkozott újra Alex, mire hangosan felnyögtem. Azt kívántam Alex bárcsak egy másik bolygón lenne jó messze tőlünk. Zayn kelletlenül fordult Alex felé, majd rosszallóan elhúzta a száját, mintha ugyan arra gondolt volna.

- Akkor menjünk be - mondta végül Zayn összeszorított fogakkal. Megpróbáltam eltolni, hogy mégse összeölelkezve menjünk be a házba, de Zayn nem engedett és ha lehet még erőseben szorított. - Nem engedlek - csak ennyit mondott, majd elkezdett tolni a ház felé. Furcsállva néztem rá, mire elnevette magát. - A fiúk nincsenek itthon szóval csak hárman leszünk. - mormolta olyan halkan, hogy csak én halljam. Hangsúlyából meg tudtam ítélni, hogy arra vágyik csak kettesben legyünk ami per pillanat lehetetlen. Elvégre még sem dobhatjuk ki Alexet csak azért, hogy kettesben legyek a világ legtökéletesebb férfijával.

Besétáltunk a nappaliba és leültünk a kanapéra. Zayn elengedte a derekamat és elindult a konyhába egy kis frissítőért. Most, hogy nem szorított magához olyan egyedül éreztem magam ami persze marhaság, de nem tudtam ellene tenni semmit. Zayn kezében egy tálcával jelent meg.

- Mit kértek inni? - tette le elénk, majd kérdőn nézett ránk. Alex kért egy narancslevet, én pedig egy almalevet. miután kiöntötte mindkettőnknek szorosan odaült mellém és megfogta a kezemet. Alex vigyorogva nézett ránk. Egy ideig semleges dolgokról beszélgettünk, bár én nem tudtam nagyon odafigyelni, mert minden figyelmemet Zayn cirógató ujjára szenteltem. Nem tudtam betelni az érintésével ami miatt elég szánalmasnak éreztem magamat. Nagyon örültem, hogy egyik fiú sem lát bele a fejembe, mert akkor én biztosan elsüllyedtem volna szégyenemben. Alex végül felállt, de mikor követni akartam a példáját legnagyobb meglepetésemre Zayn visszahúzott maga mellé. Éppen tiltakozni akartam mikor Alex vonta magára a figyelmemet.

- Maradj csak Molly. Van még egy kis elintézni valóm, utána vissza jövök érted. - mikor észrevette, hogy még mindig tiltakozni akarok halkan hozzátette a valódi indokot ami miatt távozik és engem itt hagy vele - Ha jól sejtem sok mindent meg kell egymással beszélnetek. - mivel erre nem tudtam mit mondani Alex bólintott egyet, mintha megértette volna és távozott. Zayn és én csendben ültünk egymás mellett. igazából nem is nagyon tudtam mit mondhatnék neki. Sajnálom? Hiszen ő miatta volt az egész, bár ha őszinte akarok lenni akkor én sem voltam teljesen igazságos vele. Éppen arra készültem, hogy mondok valamit, amivel megtöröm ezt a feszült légkört mikor megszólalt.

- Sajnálom Molly - erre rá kaptam a tekintetemet és mélyen a szemébe néztem - El sem tudod hinni mennyire sajnálom és mennyire megbántam amit akkor csináltam. Tudom, hogy késő a megbánás, de tényleg ezt érzem. Azóta is csak te jársz a fejemben. Az iszonyat ami az arcodon volt és a fájdalom. Egyszerűen úgy érzem megszakad a szívem, ha csak arra az éjszakára gondolok - elgondolkozva néztem magam elé. Látszott Zayn-en, hogy mennyire megbánta akkori tetteit, de nem voltam biztos abba, hogy ezek után meg tudnék-e bízni benne. Elgondolkozva néztem bele reménykedő tekintetébe. Éppen azt fontoltam mit válaszolhatnék erre, mire megint megszólalt.

- Meg tudsz nekem valaha bocsátani? Ha adsz nekem még egy esélyt bebizonyítom milyen sokat jelentesz nekem. Soha többet nem kell úgy érezned, hogy elárultak, mert minden tettemmel azt fogom bizonyítani, hogy nem döntöttél rosszul mikor engem választottál - szavai nyomán könnyek gyűltek a szemembe és mielőtt megakadályozhattam volna kiszabadultak a szemem fogságából és végig szántották az arcomat. Zayn ijedten nézett rám. - Kérlek ne sírj - törölte le nyomban az arcomon lévő könnyeket. - Ennyire azért nem lennék rossz - hajtotta le a fejét, mire gyorsan megráztam a fejemet.

- Nem azért sírok - mondtam végül halk hangon. Erre a mondatra Zayn felkapta a fejét és mélyen a szemeimbe nézett. Várta a folytatást. - Egyszerűen csak....... csak..... nem tudom elhinni, hogy ez tényleg velem történik. Én is sokat gondolok arra az éjszakára és úgy érzem nem voltam teljesen igazságos veled és ezért szeretném, ha megbocsátanál. Ha akkor meghallgatlak talán most nem itt tartanák, de abban a pillanatban olyan mérhetetlen fájdalom kerített hatalmába, hogy nem tudtam gondolkozni - Zayn szavaimat hallva kiegyenesedett és aggodalmasan méregette az arcomat.

- Én soha nem haragudtam rád Molly - ölelt szorosan magához, majd kicsit félve tette fel a következő kérdést. - Megbocsátasz nekem? Képesek leszünk újra kezdeni? Megbízni a másikban? - elgondolkozva néztem magam elé, majd elmosolyodtam és felemeltem a fejemet. Homlokomat az övéhez döntötte és úgy válaszoltam.

- Igen, ha mindketten ezt akarjuk - ezzel szenvedélyesen ajkaira tapadtam. Először meglepődött, de nem tartott sokáig és viszonozta a csókomat. Egy hirtelen mozdulattal az ölébe rántott így most lovagló ülésben ültem rajta. Zihálva váltunk el egymás ajkaitól, de csak annyi időre, hogy levegyen Zayn felsőjét, majd újra egymásnak estünk. Zayn kezeivel keményen belemarkolt a fenekembe, mire hangosan felnyögtem.

- Húú, ettől én is beindultam - ijedten ugrottam ki Zayn öléből és a négy vigyorgó fiúra pillantottam. Még mindig ziháltunk az előbbi csóktól, ráadásul Zayn-en nem volt póló. Éreztem, hogy elvörösödöm. Ez nem lehet igaz. Hogyan veszthettem el ennyire az önuralmamat? Úgy éreztem menten elsüllyedek szégyenemben, hiszen még csak most békültünk ki és ha a fiúk nem jelennek meg tuti, hogy itt a kanapén tesz a magáévá. Lehetne ennél cikibb? Mit gondolhat most rólam Zayn? Biztosan egy olcsó kis cafkának tart.

- Le lehet rólunk szállni - állt fel Zayn dühösen, majd magára rángatta a pólóját.

- Ne ránk haragudj haver. Ez a nappali nem csak a tiéd. Legközelebb menjetek szobára - vigyorodott el szélesen Harry, miközben engem is jól szemügyre vett - Örülök, hogy újra látlak Molly. Remélem most már Zayn sem lesz olyan elviselhetetlen mint eddig volt. - megint elpirultam, mire Harry jóízűen felkacagott, Zayn-től pedig kapott egy szúrós pillantást. Megvonta a vállát és kisétált a nappaliból fel az emeletre.

- Úgy látom Zaynt eléggé felizgatta ez a kis előjáték - mutatott Zayn nadrágjára Louis és én is csak most vettem észre Zayn nadrágján azt a kis dudort. Eltakartam az arcomat, hogy senki ne vegye észre az arcom színét, mire megint jó hangosan felnevettek. Zayn egyre dühösebb tekintettel nézett rájuk.

- Tűnés - mennydörögte, mire még én is összerezzentem, de a fiú csak tovább nevettek, majd miután jól kiszórakozták magukat elindultak ők is az emeletre Harry után, de Louis még visszaszólt.

- Ne hagyd így te lány, nem lehet valami kellemes érzés. - ezután már csak a lábdobogásukat hallottuk ahogyan felszaladtak a lépcsőn. kezeimbe temettem az arcomat. El akartam bújni a világ elől. Nagyon élveztem Harryvel ezt a kis incidenst, de egyszerűen képtelen voltam tovább folytatni. Még túl korainak tartottam ezt az egészet. Éreztem, hogy Zayn leül mellém, de nem mertem a szemébe nézni. Féltem olyat látok amit nem akarok.

- Ne foglalkozz a fiúkkal, csak szívatnak - nevetett fel halkan, de mivel még mindig nem emeletem fel a fejemet megfogta a kezemet és elhúzta az arcom mellől. - Nincs gáz, tényleg. - bizonygatta.

- Én... - vettem egy mély levegőt és megpróbáltam akadály mentesen folytatni - Én nem tudom folytatni amit az előbb elkezdtünk. Ne haragudj, de nekem ez még túl korai. Egyszerűen képtelen vagyok rá. - szemembe megint könnyek gyülekeztek.

- Semmi baj. Én is úgy vélem, hogy ez még túl korai. Várni fogok - simította végig a hajamat

- Köszönöm - mosolyogtam rá hálásan.