34. fejezet

Szülinapi bál

Harrygenék partija kész rémálom volt. Elég nehéz volt úgy elviselnem a faggatózásokat és a lenéző pillantásokat, hogy közben folyton Zayn-en járt az eszem. Miért fáj érte így a szívem? Szerencsére Alex próbálta elterelni rólam a figyelmet, így a kapcsolatunk kezdett el beszélni és, hogy mennyire szerelmes belém, ami persze nem volt igaz, de így legalább nem rám fókuszáltak, hanem a friss pletykára. Most így visszagondolva az estére, nagyon szórakozottnak tűnhettem és nagyon nagy mázlim van, hogy Alex ott volt, különben magyarázkodhattam volna minden résztvevőnek. Gondolataimat a kopogtatás zavarta meg. Gyorsan rendeztem az arcom vonásait, vettem egy mély levegőt és kiszóltam.

- Gyere be – legnagyobb meglepetésemre anyám tipegett be tűsarkuin. Amint meglátott dühösen összevonta a szemöldökét.

- Miért vagy te még mindig ágyban? – értetlenkedve néztem rá, miközben ő odacsörtetett az ablakhoz és szétrántotta a függönyöket. Odaviharzott a szekrényemhez és elkezdett kutakodni benne. Mielőtt bármit szólhattam volna kivett egy vajszínű kosztümöt, hozzá illő szoknyával és az ágyam melletti kis székre tette – Gyorsan öltözz fel. ma van a szülinapod. El kell mennünk, vásárolni, nem mutatkozhatsz ilyen rongyokban. – intett a szekrényemben lévő ruhák felé – Siess – vetette még oda, majd kiviharzott az ajtón. Mikor becsukódott mögötte az ajtó akkor jöttem csak rá, hogy egy szóval sem köszöntött fel születésnapom alkalmából. Most is csak a miatt aggódik, hogy mit szól majd a többi vendég. Nem is értem miért izgatom magam ezen, hisz semmi értelme. Már megszokhattam volna, úgyis minden évben ugyanaz a nóta. Partit rendeznek nekem, hogy ők szórakozzanak, és az egyáltalán nem érdekli őket, én mit akarok. Ez soha nem fog megváltozni, jobb, ha hozzászokom, és nem kesergek rajta minden évben.

Az este hamarabb eljött, mint azt vártam volna. Most itt álok a tükör előtt egy rózsaszín ruhában, aminek a szoknya része dús és nincsen pántja. Undorodva mértem végig magamat. Utáltam az ilyen összejöveteleket, de még annál is jobban ezeket a ruhákat. Ez mind csak arra jó, hogy megtartsuk a látszatot arról, hogy mi egy tökéletes család vagyunk semmi más. Azt kívántam bár szóltam volna Alexnek, de tudtam mennyire utolja ő is az ilyen összejöveteleket ezért inkább nem mondtam neki semmit. Elég volt, hogy elcipeltem Harrygenékhoz. Oda sem volt kedve jönni, csak miattam jött. Két egymás követő este az kész rémálom lehet a számára. Persze nekem is, de ő szabadabban van engedve, mint én valaha leszek, így nincs is semmi esélyem.

- Gyönyörű vagy kicsim – jött oda anyám nyájas mosollyal, amivel a társaság nagy részét meg tudta téveszteni, de engem nem. Pontosan láttam rajta, hogy annak örülne, ha már régen lent lennék, és a vendégeivel szórakoznék. Ki nem állhatja, hogy ilyen lassú vagyok és az egyetlen ok, amiért nem tette szóvá, mert nem akarta, hogy készületlenül jelenjek meg a barátai előtt.

- Menjünk – fordultam végül meg, mire anyám megkönnyebbülten sóhajtott. úgy csinált mintha lemaradnánk valamiről, pedig ez egyáltalán nem igaz. Leginkább az zavarja, hogy nem hiányolja senki és csak mindenki tudtára akarja adni, hogy ő is itt van és nélküle nem jött volna létre ez a parti.

- Nézd csak, ott van Alex – mutatott az ajtó felé. Rögtön odakaptam a tekintetemet és hitetlenkedve néztem a belépő fiúra. honnan tudta? Mit keres itt? Amint észrevett széles mosollyal közeledett felém.

- Mrs Andersen – csókolt kezet az anyámnak, majd csillogó tekintettel felém fordult, majd újra az anyámra nézett. – Elrabolhatom a lányát? Kimennénk egy kicsit sétálni – intett a kertünk felé. Reménykedő tekintettel néztem anyára, de ő rám sem hederített, csak Alexet nézte mosolyogva.

- Persze, de nem menjetek túl messzire – ezzel otthagyott bennünket. Alex megfogta a kezemet és kivezetett a kertbe. Egy ideig csendben sétáltunk, majd Alex törte meg a csendet.

- Miért nem hívtál meg? – kérdezte végül halkan, mintha attól tartana, hogy meghall bennünket valaki. Megálltam és mélyen belenéztem a szemébe.

- Nem akartam, hogy két egymás követő estén el kelljen ezt viselned miattam. tudom milyen nehéz, mert nekem is el kell viselnem – intettem a bálterem felé. Alex egy darabig értetlenül nézett, majd hangosan felnevetett. Most rajtam volt a sor, hogy értetlenül nézzek rá. Amint Alex észrevette a pillantásomat elkomorodott, legalábbis megpróbált komolynak tűnni.

- Molly – kezdett bele – a te szülinapodra szívesebben eljöttem volna, mint Harrygenékére. Ha másért nem is de te miattad elviseltem volna. Legközelebb kérdezz meg és várd meg a véleményem és ne helyettem dönts ilyen kérdésekben. Rendben? – kábultan bólintottam. Alex még mindig mosolyogva magához ölelt. – Egyébként hoztam neked valamit – tolt el magától és elkezdett kutakodni a zsebében. Mikor megtalálta a tárgyat szélesen elmosolyodott és felém nyújtotta – Boldog születésnapot kicsi lány – mosolyognom kellett a becenevén. Kábultan vettem át a kis dobozkát és hitetlenkedve néztem fel rá.

- Ez az enyém? – kérdeztem, mire megint hangosan felnevetett.

- Nem hiszem, hogy másnak is születésnapja lenne – kacsintott rám.

- Egyébként te vagy ma az első, aki felköszöntött – mondtam, mire meglepetten pislogott, de mielőtt válaszolhatott volna kibontottam az ajándékot. Az apró dobozban egy arany karkötő volt, amin egy fektetett nyolcas volt kirakva fehér aranyból. Éreztem, hogy a meghatottságtól könnyek szöknek a szemembe. Boldogan öleltem át Alex nyakát.

- Köszönöm – suttogtam bele a fülébe miközben szorosan magamhoz öleltem.

- Tetszik?

- Nagyon – adtam az arcára egy puszit. Örömömet egy nyájas hang szakította félbe.

- Ideje lenne bejönnötök. nem csak egyedül vagytok – vakkantott anyám. Alex megfogta a kezemet és bevezetett a bálterembe. Segített felrakni a karkötőt és azt mondta, hogy ez azt jelképezi, hogy akármi is fog történni, de ha erre nézek mindig az jusson eszembe, hogy van egy igaz barátom, akire mindig számíthatok. Amin ezt meghallottam ismét könnyek szöktek a szemembe, mire Alex félrevont, hogy még véletlenül sem lássa meg senki, mert akkor kitörne a botrány és a pletykálkodás. Alex egész este velem volt, szórakoztatott és tartotta bennem a lelket, míg az összes vendég el nem ment. kimondhatatlanul hálás voltam neki, hogy képes értem ennyi áldozatot hozni. Mielőtt még nem ismertem őt nem tudtam mi az a barátság, de ő megmutatta nekem, hogy van, akire mindig számíthatok, és nem kell mindig a miatt aggódnom, hogy mit mondok. megmutatta nekem milyen az mikor egy igaz barát van mellettem.