2014. 08. 22.

33. fejezet



Miért engedted, hogy beszéljek vele?

Molly szemszöge:
Reggel mikor kinyitom a szememet, úgy érzem, hogy csak a meghaláshoz lenne kedvem. Iszonyatos ez a fejfájás. Hogyan lehet ezt kibírni? Megpróbálok felülni, de szinte rögtön úgy érzem, menten elhányom magamat. Mi történt? Miért érzem magamat ilyen pocsékul?
- Végre felébredtél? – kérdezte egy ismerős hang, de egyelőre nem tudtam beazonosítani, hogy ki az. Egy kéz ragadja meg a fejemet és egy kicsit feljebb húzza, amitől megint iszonyatos fájdalom nyilall a fejembe. – Ezt idd meg – nyom ajkamhoz egy poharat, amiben valami lötty volt. Nagy nehezen felemeltem a kezemet, de ez az apró mozdulat is annyi erőfeszítésembe került, hogy legszívesebben visszafeküdtem volna és ott maradtam volna egész nap. Mielőtt megfontolhattam volna ezt a döntésemet a hang parancsolóan csattant – Idd meg, jobb lesz – most jutott csak el a tudatomig, hogy a hang tulajdonosa Alex, az ki ebben a pillanatban is aggódva nézi minden reakciómat. Nagy nehezen megittam a pohár tartalmát és visszadőltem az ágyra. – Nemsokára jobb lesz. – bágyadtan bólintottam, majd lehunytam a szememet. Nem sokkal később már el is aludtam.

Legközelebb mikor kinyitottam a szememet, már nem fájt úgy a fejem, mint amikor legelőször felkeltem. Jólesően nyújtózkodtam, mire a kezem egy testbe ütközött bele. Riadtan ültem föl, mire egy kis hasogatást éreztem a halántékom tájékán, de nem volt annyira vészes. Alex mosolyogva szemlélte minden cselekedetemet.
- Jobban vagy? – kérdezte, majd tekintetével aggodalmasan pásztázta az arcomat.
- Sokkal jobban – bólintottam, mire fájdalom nyilallt a fejembe. Odakaptam a kezemet és elkezdtem masszírozni a fájó pontot. Alex halkan felnevetett és felkelt az ágyból.
- Mi történt? – kérdeztem suttogva, pedig rajtunk kívül nem volt más a szobában, így okom sem volt rá, hogy ne hangoskodjak, de úgy éreztem, hogy a fejemnek ez pont jó így. Azt hittem már teljesen rendbe jöttem, de tévedtem. Már nem fájt annyira a fejem és nem volt hányingerem, de a hangos dolgoktól még mindig belém hasított a fájdalom.
- Kicsit felöntöttél a garasra és kidőltél – kacsintott rám, majd elindult az ajtó felé.
- Szüleimnek szóltál, hogy nem megyek haza? – kérdésemet hallva, mosolyogva megfordult és úgy mért végig.
- Természetesen szóltam. Azt mondtam nem érzed jól magad és anyum ragaszkodott hozzá, hogy ő ápoljon, mert annyira megkedvelt.
- Ezt bevették? – kérdeztem döbbentem. Anyám mindig azon az elven volt, hogy ha rosszul van az ember, akkor menjen minél távolabb az ismerőseitől, mert azzal leégetjük magunkat. Ezt már kiskoromban a fejembe véste, mikor elhánytam magamat egy partin. Utána egy hónapig nem mehettem sehova, mert attól féltek, hogy az emberek beszélni fognak rólunk.
- Igen. Szerintem ők már az esküvőnkre készülnek. – zavartan félrenéztem, mert Alex telibe talált. A szüleim tényleg már az esküvőnkre készültek. Nem is egyszer céloztak rá, hogy Alexből jó férj válna – Öltözz fel, hazaviszlek. – ezzel elhagyta a szobát. most vettem csak észre, hogy Alex egyik pólója van rajtam és a többi ruhadarabom tőlem öt méterre van egy széken.
- Istenem – kaptam a fejemhez – Mit művelhettem? – megpróbáltam megerőltetni az agyamat, de semmi. Csak azt értem el, hogy még jobban elkezdett fájni. Vettem egy mély lélegzetet és kimásztam az ágyból. Felöltöztem, megkerestem a mobilom és megnéztem mennyi az idő.
- Úr isten – suttogtam. Már dél is elmúlt és anyám a parti előtt még akar velem vásárolni is menni. Jobb, ha igyekszem, különben hallgathatok több órás előadást, hogy mennyire csalódott bennem. ebben a pillanatban vettem észre, hogy jött egy üzenetem az este. Amint megláttam Zayn nevét, ki akartam lépni, de aztán meggondoltam magamat és rányomtam az üzenet megnyitására. Nem tudom, hogy mi célod volt azzal, hogy felhívtál, de ezzel csak azt érted el, hogy még mélyebbre szúrtad a tört a szívemben. Remélem, azért majd egyszer meg tudsz bocsátani. Ha így lenne, tudod, hol találsz. Én már nem foglak többet zaklatni **Zayn** Legalább háromszor elolvastam az üzenetet. Azt hittem rosszul látok. felhívtam volna? Mikor? Kiléptem az üzenetből és a hívásinfóba léptem. Türelmetlenül vártam, hogy megjelenjenek a nevek, akikkel az utóbbi időben beszéltem. És tényleg ott van. Este tizenegykor hívtam és negyed órát beszéltem vele. Rémülten léptem ki a hívásinfóból és rohantam le Alexhez. A konyhában találtam meg, éppen szendvicset csinált.
- Miért hagytad, hogy beszéljek vele? – értetlenkedve állt a kirohanásom előtt. Felhúzta a szemöldökét és úgy várta a folytatást, mivel nem szólaltam meg, megkérdezte.
- Miről beszélsz? – idegesen dugtam az orra alá a telefont.
- Beszéltem Zaynnel este – tekintetéből értetlenség sugárzott. Elvette remegő kezemből a telefont és megnézte a listát. Szemei kikerekedtek és hitetlenkedve emelte fel a fejét.
- Nem emlékszem, hogy beszéltél volna vele. Én nem láttalak telefonálni – éreztem, hogy az egész testemben remegek.
- Ma küldött egy üzenetet – mondtam remegő hangon – Biztosan nagyon bunkó voltam vele – rogytam el a legközelebbi székre. – Miért nem emlékszem? – temettem bele kezeimbe az arcomat. Mi ütött belém? Alex mellém lépett és egyetlen szó nélkül magához ölelt. – soha többet nem iszom – ráztam meg a fejemet, Alex pedig halkan felnevetett és még szorosabban ölelt magához.

2 megjegyzés:

  1. Imadom a blogodat es nagyon jol irsz..Kovii mikor lesz.??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nagyon örülök a dicséretednek! A részeket minden pénteken teszem fel és már kint is van! :)

      Törlés