2014. 02. 27.

20. fejezet


Te meg ki vagy?

Zayn is észrevette a felénk közeledő dühös Alexet, mire összevonta a szemöldökét és dühösen méregette, egészen addig, míg Alex meg nem torpant előttünk.
- Molly menjünk – mondta összeszorított fogakkal, amitől értetlenkedve néztem rá. Mi baja van? Eddig tök jól elvoltunk. Még sosem viselkedett velem ilyen furcsán. Zayn felvonta a szemöldökét, majd mielőtt bármit mondhattam volna, megszólalt.
- Nem megy sehova – állt elém. Hangjából csak úgy sütött a gyűlölet, pedig most már tisztában van vele, hogy Alex és köztem soha nem volt semmi. Most mégis minden mozdulata olyan birtokló volt, mintha a másik fél számára ki akarja jelölni, hogy ez az ő területe. Biztosan ez is olyan férfi dolog. Kezemmel gyengéden megérintettem Zayn vállát, mire hátra kapta a fejét és kíváncsian nézett rám.
- Had beszéljek vele – mosolyogtam rá megnyugtatóan, mire kaptam egy morcos pillantást, de azért bólintott. Az ajtó felé mutatott, majd vetett még egy gyilkos pillantást Alex felé és elballagott.
- Mi ütött beléd? – fordultam Alex felé amint kiléptünk az ajtón. Szikrázó tekintettel néztem, ahogyan lassan becsukja az ajtót, majd kényelmesen elhelyezkedik a járda szegélyén és csak azután nézett fel rám.
- Arról nem volt szó, hogy csókolóztok.Van fogalmad róla, mi történik, ha a szüleid erről az egészről tudomást szereznek? Az még oké, ha velem lógsz – állt fel, majd összehúzott tekintettel mustrálta az arcomat. Valami megcsillant a tekintetében, amit nem tudtam hová tenni, de olyan gyorsan eltűnt, hogy azt hittem képzelődtem, éppen ezért nem is foglalkoztam vele. – Te jó isten – túrt bele rövid hajába, majd lassan felemelte a fejét és ismét engem tanulmányozott, ami kezdett egy kicsit kínossá válni.
- Mi az? – kérdeztem flegmán. Egyre jobban idegesített Alex viselkedése. Elvégre barátok vagyunk, és még sosem láttam ennyire kétségbeesettnek és egyben dühösnek. Nem értettem mi ez a hirtelen hangulatváltozás.
- Molly, te beleszerettél ebbe a srácba – vágta hozzám, mire én megdermedtem. Ez lenne a szerelem? Honnan is tudhatnám, mikor még soha nem volt egyetlen férfi sem az életemben? Alex értetlen tekintetemet látva, folytatta – Ahogyan ránézel mindig, azaz érzésem támad, hogy nem létezik más a számodra, csak ő – mielőtt tovább folytathatta volna, gyorsan közbevágtam.
- Nem igaz, te is sokat jelentesz nekem – Alex erre hangosan felnevetett, mire néhány ember, aki kint levegőzött felénk nézett. Mikor Alex nevetése kissé alábbhagyott, megrázta a fejét és próbálta folytatni.
- Nem úgy értettem. Mi barátok vagyunk, de ő nem csak a barátod akar lenni. Azt ugye tudod? Egy ilyen férfi nem csak a barátod akar lenni – ezen egy kicsit elgondolkoztam. Mármint a csókból levágtam, hogy nem csak barátnak akar, de ez akkor is hirtelen jött. Talán azért, mert nem Alex szájából hallom. A tudatalattim, már régen elfogadta ezt a tényt, de mással ezt megbeszélni teljesen más.
- Ha nem emiatt voltál dühös, akkor miért? – kérdeztem meg végül azt, ami a legjobban érdekelt. Kíváncsi voltam mi járhat a fejében. Az arcából sosem tudtam rájönni semmire, nem véletlenül. Őt is úgy nevelték, ahogyan engem, vagyis megtanulta elrejteni az érzelmeit. A felsőbb körökben ez nagyon jól jött. Így legalább nem mérgelődnek a szüleink, ha unott kifejezés ül az arcunkra.
- Azért voltam dühös, mert ez az ember egy szupersztár, ami azt jelenti, hogy a barátnői egytől egyik a címlapokon végzik – hadarta el egy szuszra, majd mielőtt bármit is reagálhattam volna, folytatta. – Ha arra a döntésre jutsz, hogy vele akarsz lenni akkor én teljes mértékig, támogatlak, de azt tudnod kell, hogy akkor hamar ki fog tudódni a titkod. – Alexnek teljesen igaza van., Hogy lehettem ennyire naiv? Tudhattam volna, hogy ez így megy. Mit mondok majd a szüleimnek, ha meglátják az újságot? Gyorsan megráztam a fejemet. Mi ütött belém? Nagyon előre szaladtam, elvégre még meg sem ért, hogy legyek a barátnője. Mi van, ha nem is akar velem együtt lenni? Hiszen eddig nem kérdezte, hogy mit gondolok kettőnkről, viszont már csókolóztunk. Lehet, hogy csak ki akar használni?
- Látom, ahogyan a fogaskerekek pörögnek az agyadban – tör be gondolataimba Alex évődő hangja. Fejemet felemeltem és segélykérően néztem rá.
- Mit tegyek? – tettem fel végül azt a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott. Alex elmosolyodott, majd a bejárati ajtó felé bökött.
- Először beszélj vele, aztán majd meglátjuk – kacsintott rám, majd szorosan megölelt. Úgy éreztem, hogy az ő karjaiban igazán biztonságban lehetek, és nem kell félnem semmitől. Minden helyre fog jönni, egyszerűen csak beszélnem kell Zaynnel. Biztosan van magyarázat arra, hogy miért nem beszélt nekem arról, mit szándékozik tenni a közeljövőben. Elengedtem Alexet és legnagyobb meglepetésébe Zayn gyönyörű tekintetét vettem észre. Az ajtófélfának támaszkodott, kezeit keresztbe tette a mellkasán, tekintete mogorva volt, de nem tett semmit annak érdekében, hogy közelebb jöjjön hozzánk. Mosolyt kényszeríttetem az arcomra és felén indultam.
Zayn:
Mikor megláttam, ahogyan Alex megöleli Mollyt azt hittem ott helyben, felrobbanok. Mégis mit képzel magáról ez a kis mitugrász? Nem látta mikor mindenki szeme láttára lesmároltam Mollyt? Ezzel fejeztem ki, hogy ő már az enyém, ne is álmodozzon róla. Mikor Molly felém fordult, látszott, hogy az arcán lévő mosoly eléggé hamis. Mivel tömhette tele a fejét az a seggfej?
- Beszélhetnénk? – kérdezte Molly mikor odaért hozzám. Most már biztos, hogy teletömték az agyát. Esküszöm, ha olyanokat mondott neki az a ficsúr, akkor megfojtom.
- Miről? – kérdeztem nemtörődömséget tettetve, de tisztában voltam vele, hogy nem alakítottam valami jól a szerepem. A hangom hűvösen csengett, tekintetem pedig mogorva volt.
- Tudni szeretném, mit tervezel, hogyan képzeled el a jövődet? – legszívesebben felnevettem volna örömömben. Most esett csak le, hogy mire akar kilyukadni Molly. Látszik, nem volt még valami sok férfival dolga, mert máskülönben biztosan, diszkrétebben tette volna fel azt a kérdést, hogy most a barátnőm-e. Más lányok mindenféle hátsószándékkal jöttek volna,de ő nem. Azért is tetszik ő annyira. Ő különleges és nem olyan romlott, mint azok a nők, akikkel eddig volt dolgom. Molly különleges és becsületes. Sosem hittem, hogy valaha ez fog tetszeni legjobban, egy nőben.
- Tudni szeretnéd, mit akarok valójában tőled? –kérdeztem, majd megvártam, míg bólint és csak aztán válaszoltam – Azt szeretném, ha a barátnőm lennél. Ennél jobban semmit nem szeretnék. – hajoltam közel ajkaihoz. Molly meglepődöttségében, nem csinált semmit, csak visszafojtott lélegzettel azt várta mi lesz a következő lépésem. Nem bírtam tovább így ajkaimat az övére tapasztottam és szenvedélyesen megcsókoltam, amit Molly készségesen viszonzott. Karjaival átölelte a nyakamat, testét az enyémhez nyomta, amivel egyre jobban felizgatott. Molly előtt még egyetlen nővel sem éreztem magam ennyire magabiztosnak és erővel duzzadónak. Mollyval nem csak lefeküdni akarok, hanem az életemet is megosztani, mert ő különleges. Ő az egyetlen lány, aki képes ilyen érzéseket ébreszteni bennem. Ezt a meghitt pillanatot egy dühös hang szakította félbe, ami a hátam mögül jött.
- Ki a franc vagy te? – meredt Mollyra dühösen Perrie. Mögötte ott állt szikrázó tekintettel Lavina és Roxy.
- Ki ez a ribanc? – kérdezte Roxy remegő hangon, míg Molly elhúzódott mellőlem. Ajjaj, erre nem számítottam.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett:))) Alig várom h olvashassam a kövit ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Jövőhéten jön a kövi rész :)

      Törlés
  2. Jujj de jó :D kövit gyorsan :D

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Ez nagyon jó :-D
    Arra azèrt kiváncsi lennêk hogy mikor
    derül ki hogy ki is molly valójában.
    Ès hogy mikor derül ki molly szüleinèl hogy kamuznak a fiatalok.
    Nagyon messze van mèg?
    Várom a kōvit :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm!
      ég eléggé messze van az a rész amikor kiderül kicsoda Molly valójában, kb 43 fejezetnél lesz!
      Az meg még nagyon-nagyon sokára lesz mikor a szülőknél kiderül, hogy kamuztak, addig még nagyon sok minden fog történni :)

      Törlés
  4. szia. nagyon jó lett ez a rész. most izgalommal várom a következő részt ,hogy mi lesz .. hogy most találkoztak a lányok.. véleményem szerint most tuti hogy Molly megfog haragudni Zaynre de nem is csodálkozom. na m1 nem akarok 5 kmes megjegyzést írni. a lényeg hogy ügyes vagy és így tovább .várjuk a folytatást. puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Borzasztóan örülök a szavaidnak! Nem tudom elégszer megköszönni! Jövőhéten kiderül mit reagáltak a lányok és Molly hogy viselte azt, hogy Zayn hazudott neki :)
      Puszi :D

      Törlés