2014. 02. 20.

19. fejezet



Te még semmit nem láttál

Zayn hangja remegett a dühtől, amit nem igazán értettem. Még sosem láttam ilyen dühösnek és még sosem támadott le a jelenlétemben senkit ilyen gorombán. Szerencsére Alex nem húzta fel magát, nyugodtan válaszolt neki.
- Ha én megyek, akkor ő is velem jön – intett az állával felém, mire Zayn tekintete is rám vándorolt és azt hiszem, nem túlzok, hogy elkerekedett a szeme. Tekintetét végig járatta a fejem búbjától, egészen a tűsarkú cipőbe bújtatott lábamig. Eléggé zavarba ejtő volt, ahogyan úgy végigmustrál, de nem róhattam fel neki. El kellett ismernem, hogy tényleg másképp nézek ki, mint ahogyan szoktam. Még az én szám is tátva maradt mikor megláttam magamat a tükörben. – Gondolom, nem akarod, hogy elmenjen – Alex ajkai körül egy elégedett vigyor ült ki, amin ismét elcsodálkoztam. Még őt sem láttam ennyire feszültnek. Ráadásul nem szokott gúnyolódni másokon. Alex kérdő tekintetemre csak intett egyet, hogy majd később elmagyarázza, én pedig annyiban hagytam. Zayn még mindig mogorván nézegette, majd tekintete levándorolt összekulcsolt kezünkhöz. Ekkor ébredtem csak rá, hogy még mindig Alex kezét fogom, ezért gyorsan elengedtem. Zayn arcán fura kifejezés futott át, amit nem igazán tudtam hova tenni.
- Jól van, nem bánom – emelte fel végül tekintetét ismét Alex arcára – Maradhatsz, de próbálj meg elkerülni, ezzel ismét felém fordult. Hűvös tekintettel nézett rám, majd megkérdezte – Akarsz velem táncolni? – ezt olyan hűvösen kérdezte, hogy megborzongtam. Nem értettem mi baja van. nem mondta, hogy nem hozhatnék magammal senkit. Lehet, emiatt aggódik? Biztos nem szabadott volna elhoznom magammal Alexet.
- Igen – mondtam, majd kezemet belecsúsztattam az övébe, amit felém nyújtott. Hátra sem kellett néznem, hogy tudjam, Alex nem helyesli, amit teszek, de most nem érdekelt. Zayn teljesen megbabonázott és egy belső hang egyfolytában azt sürgette, hogy muszáj vele táncolnom. Egyszerűen belenéztem a szemébe és rögtön tudtam, hogy elvesztem. Nem bírtam neki nemet mondani. Zayn bevezetett a táncparkett közepére, majd szorosan magához ölelt. Furán nézhetett ki, hogy gyors zenére mi itt ringatózunk a táncparketten, de ha őszinte akartam lenni, én egyáltalán nem bántam. Jó érzés volt Zayn mellkasához bújni, érezni a teste melegét és az izmokat.
- Miért hoztad el magaddal a barátodat? – sziszegte dühösen Zayn a fülembe, aminek hatására elszállt, azaz érzéki kábulat, amibe az előbb estem.
- Nem tudtam, hogy nem szabad magammal elhoznom senkit – néztem föl csokoládébarna szemeibe, amik most dühösen meredtek rám, de karjait még mindig szorosan körém fogta, így esélyem sem volt eltávolodni tőle.
- Nem erről van szó – mondta Zayn, de már sokkal gyengédebben. megnyugodtam, hogy már nem haragszik rám,d e a következő szavai, teljesen ledöbbentettek – Engem csak az zavar, hogy pont őt hoztad magaddal. Azt is csodálom, hogy nem kértél tőle engedélyt, hogy velem táncolhass. Miért vagy egyáltalán vele? Velem sokkal boldogabb lennél – annyira meglepődtem, hogy hirtelenjében köpni, nyelni nem tudtam. Mindenre számítottam csak erre nem.
- Azt akarod, hogy veled legyek? – tettem föl végre azt a nyilvánvaló kérdést, amire az előbb utalt, legalábbis reméltem, hogy utalt rá és nem csinálok ezzel a kérdéssel magamból teljesen hülyét.
- Igen – még a szám is tátva maradt, nem számítottam ilyen nyílt válaszra. A mi körünkben általában, soha nem adnak nyílt választ, hanem ködösítenek, amivel az agyamra tudnak menni, de nincs más választásul, mert így tanították őket, kiskoruk óta. Csak tudnám, hogy az én véremből, miért hiányzik – Meglepődtél? – kérdezte Zayn miközben levezetett a táncparkettről.
- Hisz alig ismerlek – nyögtem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott. Zayn elmosolyodott, majd megfogta a kezemet és úgy folytatta.
- Igazad van, te még semmit nem láttál az életemből, de ha jobban megismerjük egymást, akkor gondolod, hogy lehetne valami kettőnk között? – Zayn szeme mindeközben úgy csillogott, hogy a szívem is belesajdult. Nem tudtam mit mondhatnék, elvégre még sosem volt barátom. Nem tudom, hogy kell velük viselkedni, de Alex, ha megkérem, biztosan segítene. – Felejtsd el azt a bohócot – folytatta Zayn, majd állával a még mindig a bejáratnál ácsorgó Alex felé bökött. Tekintetét le sem vette rólunk, ami Zayn szemmel láthatóan nagyon idegesített – Ő nem illik hozzád. – a hangjából kicsendülő haragtól elnevettem magam. Olyan vicces, hogy ilyen féltékeny. Ezt még én is meg tudom állapítani, pedig még nem is volt fiúm.
- Mi olyan vicces? – fordult felém villámló tekintettel – Ilyen vicces az, amit mondtam? – kérdezte letörten, mire gyorsan megráztam a fejemet.
- Nem, de azt tudnod kell, hogy Alex nem a pasim – szavaimat kínos csönd követte. Zayn kikerekedett szemmel nézett engem, majd lassan mosolyra húzta ajkait.
- Akkor csak szórakoztál velem? – most már ő sem volt olyan görcsös, mint az előbb, aminek kifejezetten örültem.
- Mikor találkoztunk és olyan nyíltan kimutattad, hogy tetszem neked kicsit megijedtem. Nem tudtam mit tegyek – kezdtem el mentegetőzni – Egyébként mondtam, hogy Alex nem a pasim, de te nem hittél nekem – Zayn szótlanul tanulmányozta az arcomat, amitől kissé zavarba jöttem, majd szép lassan az arca felderült és mosolyra görbült a szája.
- Igazad van, tényleg nem hittem neked – húzott közel magához. olyan közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem az arcomon a leheletét. – Most viszont nagyon örülök neki – suttogta halkan, majd ajkait az enyémekre tapasztotta. Annyira meglepődtem a hirtelen mozdulatát, hogy azt sem tudtam mit tegyek. Zayn nyelvét az én számba tolta. Próbáltam ugyanazt megtenni, így talán nem tűnök olyan balféknek. Zayn zihálva vált el ajkaimtól, majd mosolyogva szemlélte ajkaimat.
- Nagyon jól csókolsz – mondta mosolyogva, majd megfogta a kezemet és a táncparkettre vezetett. Tekintetemmel Alexet kerestem, aki szúrósan nézett rám és Zaynra, majd nagy léptekkel megindult felénk.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó :))) csak lehetne kicsit hosszabb :) :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia
      Mint mindíg most sem
      tudok mást irni mint hogy nagyon nagyon jó.
      Ja ès tetszik Zayn stilusa ès remêlem meg is hagyod neki ezt.
      Nem lesz az a tul romantikus nyálas.

      Törlés
    2. Kedves Névtelen! Örülök, hogy tetszik! Legközelebbre megpróbálom hosszabbra megírni! :)

      Törlés
    3. Kedves Teréz! Köszönöm szavaidat! Nagyon jól esnek. Továbbra is ilyennek próbálom megírni Zaynt, hogy ne okozzak nektek csalódást! :)

      Törlés
  2. szia:) bocsi, hogy ide irok csak telefonon vagyok. Blogcseret szeretnek kerni. kerlek nalam valaszolj.: http://nothing-lasts-forever-midnightred.blogspot.hu/

    puszi, Daniella xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Természetesen mehet a csere! Nálam már kint is vagy, mindjárt válaszolok nálad is :)

      Törlés