2013. 12. 13.

9. fejezet


Jaj, de aranyos

Apám dühös hangjára ijedten megfordultam. Reménykedtem benne, hogy már rég nyugovóra tértek, de a jelek szerint ez nem így van. Apa szeme villogott a haragtól.
- Tudod mennyi az idő? – annyira remegett a kezem, hogy harmadszorra próbáltam megnézni az időt. Míg bénáskodtam egyikőjük sem szólt hozzám. Egyszerűen csak hallgattak és ez jobban idegesített mintha üvöltöztek volna.
- Háromnegyed tizenegy van – mondtam végül remegő hangon. – Sajnálom, nem vettem észre, hogy így elszaladt az idő. Máskor nem fog előfordulni – kezdtem el mentegetőzni abban a reményben, legközelebb is elengednek Alexel. Még csak pár napja ismerem, de már el sem tudom képzelni a napjaimat nélküle. Ő lett a legjobb barátom, még ha a szüleim többet is képzelnek kettőnk között.
- Tudod, mit mondunk, ha egy fiúkésőn viszi haza a lányokat. A végén még azt hiszik, megront – avatkozott bele anya is – Történt valami kettőtök között? – folytatta szemrebbenés nélkül. Annyira meglepődtem, hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, de mielőtt bármit is mondtam volna apám is megszólalt.
- Még jó hogy történt. Elpirult – ha tudnák, hogy a hazudozás miatt melegedtem ki.
- Nem történt köztünk semmi rossz, apa – találtam meg végül a hangomat, de még a saját fülemnek is idegenül csengett.
- Nem hiszek neked – mondta csendesen, vészjóslóan. Ezzel a hanghordozással azt akarta elérni, hogy mondjam el igazából mi is történt. A gond csak az, hogy most tényleg nem történt semmit. Mit csináljak? Mit mondjak nekik? Ha rosszat mondok, tuti azt hiszik, Alex megrontott és nem engednek többet a közelébe, vagy ami a legrosszabb ráerőltetnek, és ezt semmiképpen sem akarom. Szóval jobb lesz, ha gyorsan kitalálok valamit.
- Nos? – nézett rám anyám kíváncsian. Agyamban folyamatosan kattogtak a fogaskerekek, de nem jutott eszembe semmi hihető.
- Csak csókolóztunk. – vágtam ki hirtelen, ami eszembe jutott – Az nem bűn. Mások is csinálják – tettem alá még a lovat, így legalább hihetőbbnek fog tűnni. Valóban úgy méz ki elhitték, amit mondtam nekik, mert megkönnyebbülten fújták ki a levegőt.
- Akkor jó – mondta apám – Menj lefeküdni – örömmel bólintottam és már mentem is a lépcsőhöz, hogy felszaladjak az emeletre. – Molly – kiáltott még utánam, mikor már majdnem elértem a lépcső alját.
- Tessék? – fordultam vissza csillogó szemmel. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy megúsztam az egészet. Úgy látszik míg Alexel vagyok nem olyan szigorúak, mint mikor egyedül megyek vásárolni. Illetve apa egyik barátjának a testőrével, de ő szinte nem is számít, mert nem lehet rávenni, hogy hozzám szóljon.
- Ne engedj neki semmi többet a csóknál. Megértetted? – amint engedelmesen bólintottam mosoly terült el az arcán. – Jó éjszakát – adta ki az utasítást arra, ideje felmennem a szobámba. Úgy látszik, nagyon komolyan veszik ezt az egészet. Miért gondolják, hogy az első adandó alkalommal lefeküdnék vele? Még ha többet is éreznék iránta, mint egy szimpla barátság, ami természetesen nincsen így. Amint beléptem a szobámban megszólalt a mobilom. Amint megláttam ki hív elmosolyodtam.
- Mondjad – vettem fel vidáman a telefont.
- Milyen jó kedved van – szólt bele nevetve Alex – Nagyon lecsesztek a szüleid? – kérdezte aggodalmasan.
- Akkor nem lenne ilyen jó kedvem. Egyedül arra figyelmeztettek, hogy ne engedjek neked semmit a csókon kívül – egy ideig csönd volt a vonal végén, majd elkezdett nevetni.
- Emiatt nem kell félniük. nem hiszem, hogy megengednéd. Igazság szerint azért hívlak, hogy nincs kedved holnap sétálni egyet. Csak pár órát ellenénk a parkban, aztán hazavinnélek. Nem akarom, hogy megint sokáig maradj kint, mert a végén tényleg azt hiszik, hogy lefekszünk egymással.
- Természetesen benne vagyok. Már alig várom.
- Szuper. Úgyis beszélni szeretnék veled – hang hirtelen elkomolyodott és ettől megijedtem. Alex nem szokott ilyen komolyan beszélni.
- Baj van?
- Dehogyis. Akkor holnap – tette le a telefont mielőtt még tovább faggattam volna. Mi miatt akarhat beszélni velem? Bajba került? Remélem nem. Azt is lehet, összeveszett a fiúkkal? De hát ma még tök jól elhülyéskedtek. Nem értem ezt az egészet. Gondoltam rá, hogy visszahívom, de inkább hagytam és megindultam a fürdő felé. Nyilván nem akarja telefonon megbeszélni a dolgokat. Majd holnap mindent megtudok.

- Van valami terved mára? – kérdezte apám másnap reggel a reggelinél. Kedvtelenül turkáltam az ételt. Még mindig Alex telefonja volt az eszembe. Lehet, hogy semmi komoly, csak egyszerűen bebeszélem magamnak ezt az egészet. Teljesen jelentéktelen dologról akar velem beszélni. – Föld hívja Mollyt – lassan hatolt be a tudatomba apám most már egy kicsit mérges hangja. Fölkaptam a fejemet és érdeklődve néztem rá.
- Tessék? – kérdeztem vissza, mert fogalmam sem volt róla mit mondott. Láttam a bosszúságot az arcán, de nem mondott semmit, csak megismételte a kérdését.
- Van programod mára? – kérdezte meg ismét, de most már egy kicsit türelmetlenebbül.
- Igen, Alexel kimegyünk a parkba – mondta lassan, megfontoltam. Apám szemöldöke egészen a homloka közepéig szaladt.
- Tegnap egész nap vele voltál, nem? – kérdezte meg végül. Remélem, most nem az jön, hogy nem mehetek vele. Így sem tudtam aludni egész éjszaka.
- Igen vele voltam, de most csak pár órára mennék ki, sétálni – tettem még hozzá a biztonság kedvéért.
- Rendben, viszont négyre legyél itthon, mert az egyik barátunk bált rendez és minket is meghívott. Szeretném, ha ott lennél. Hozhatod, ha akarod Alexet. – mivel nem nagyon hagyott már választást így belementem. Tisztában voltam vele, ha most nemet mondok, én sem mehetek sehova.
- Kisasszony, megjött a barátja – jött oda Evelyn. Ő volt a bejárónőnk és nagyon szerettem. Négyszemközt megbeszéltük, hogy a nevemen szólít, de apám előtt nem merte, mert tudja, hogy azonnal kirúgná és azt sem én sem ő nem szeretnénk.
- Megyek már. Köszönöm Evelyn – mosolyogtam rá a szőke nőre, aki már ment is tovább a dolgára. – Szia, apa – köszöntem el apámtól is, majd mentem is Alex kocsijához.
- Azt hittem már soha nem érsz ki – viccelődött Alex miközben becsatoltam az övemet.
- Bocsi, éppen reggeliztünk – kezdtem el szabadkozni. Tíz perc múlva már a kocsiból szálltunk ki.
- Hamar ideértünk – mosolyogtam rá miközben elindultunk a kavicsos úton. Miközben sétáltunk a járdán egy hófehér kutya nyüszített. Úgy nézett ki, mint akit elvesztett a gazdája.
- menjünk oda – húztam meg Alex karját. Óvatosan letérdeltem elé.
- De aranyos vagy. Hol van a gazdád? – vettem föl a földről az édes kis hó golyót. A kutya hálásan nyalta meg a kezemet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése