Drága olvasóim! Elnézéseteket szeretném kérni, hogy múlthéten nem tudtam felrakni részt, de nagyon sok tanulnivalóm volt és egy csepp szabadidőm sem volt arra, hogy megírjam a részt. Remélem a részt tetszik! Jó olvasást! Puszi!
London utcái
Másnap mikor bejelentettem a szüleimnek, hogy megint Alexel találkozom már nem mondtak semmit, csak egyszerűen rábólintottak. Azt hiszem elégedettek voltak a teljesítményükkel. Eddig apám akárkit mutatott be mindig találtam benne valami kivetnivalót, és ez egyáltalán nem tetszett nekik, de szerencsére azt hiszik, Alex a nagy szerelmem és így hagynak csavarogni vele, de ha sejtenék mi mindent csinálunk, akkor biztosan örök életemre szobafogságot kapnék. Amint Alex megállt a ház előtt kirohanta a kapun és boldogan a nyakába ugrottam.
- Mi ez az üdvözlés? - kérdezte vigyorogva miközben intett apámnak aki éppen a kocsijával gurult ki a feljárón, de ahogy észrevett bennünket lelassított.
- Merre mentek fiatalok? - dugta ki a fejét az ablakon miközben rosszallóan nézte Alex kezét a derekamon, de nem szólt semmit. Eszembe jutott mint mondott a hosszú kapcsolatokról. Apa és anya mindig is úgy tartotta, hogy úgy lehet hosszú távon megtartani egy férfit, ha nem engedsz neki semmi illetlen dolgot, mert így majd el fog epedni utánad és minél előbb feleségül akar majd venni. Én nem igazán osztoztam a véleményükben, de akárhányszor szóba került inkább rájuk hagytam, de most már nagyon bántam. Biztos vagyok benne, később kiselőadást fog tartani miként tartsak meg egy férfit.
- A szüleim meghívtál Mollyt ebédre. Remélem nincsen kifogása ellene, ha elviszem - válaszolta udvariasan Alex. Ha nem tudtam volna, hogy hazudik még én is elhittem volna. Biztosan sok év gyakorlata rejlik benne. Kíváncsi vagyok, vajon én is fogok tudni így hazudni a szüleimnek? Elvégre én még soha nem hazudtam nekik. na jó, az utóbbi időt leszámítva. Eddig még nem jöttek rá, hogy átverem őket és nagyon remélem nem is fognak, mert nem szeretnék a szobámba kuksolni, de azt, hogy esetleg olyan férfihoz akarjanak adni aki még csak nem is tetszik. Amíg Alexel lógom addig semmi ilyesmi nem fog előfordulni, legalábbis nagyon remélem.
- Természetesen nincsen ellene kifogásom, de meg kell ígérned, hogy legközelebb nálunk ebédelsz - Alex gondolkodás nélkül bólintott.
- Rendben van - ezután elbúcsúztunk apámtól és beszálltunk Alex kocsijába.
- Meddig tartott, míg megtanultál ilyen profin hazudni? - nevettem rá amint elindultunk. Szerencsére apa már nem volt sehol. Biztosan megint valami fontos üzleti tárgyalása van.
- A véremben van. Nem kellett tanulnom - kacsintott rá miközben ügyesen kikormányozta a kocsit a főútra.
- Mi lesz ha megkérdezik a szüleidtől milyen volt az ebéd? - kezdtem el pánikolni. Még nem is találkoztam Alex szüleivel. mi lesz ha lebuktatnak?
- Tudják mit kell mondani. Mondtam, hogy veled leszek és azt is, hogy fedezzenek. Ne aggódj - állt meg az egyik étterem előtt.
- Miért álltunk itt meg? - néztem körül értetlenkedve
- Azért mert éhes vagyok és a fiúk is itt vannak - szállt ki a kocsiból. Nagyot sóhajtva követtem egészen az étterem bejáratáig. Amint beléptünk észrevettem a fiúkat. Eléggé kitűntek a többi vendég közül. Egyedül ők hangoskodtak és nevettek, nem foglalkozva az asztalnál ülő rosszalló tekintetekkel.
- Na végre, hogy itt vagytok - kiáltott oda örömmel Erik. Minden fej felénk fordult. A többi vendég gyilkos tekintettel, míg a fiúk örömmel fogadták az érkezésünket. Alex elindult az asztal felé, én pedig szorosan a nyomában követtem. Nem értettem miért néz ránk mindenki így, kezdtem nagyon kényelmetlenül érezni magamat. - Mit esztek? - kérdezte meg észre sem véve szorongó hangulatomat. Megkönnyebbülten ültem le a székre. - Szóval? - kérdezte meg ismét. Nem is hallottam Alex mit mondott, de azért ugyan azt rendeltem. Valamiért szokatlanul ideges voltam ma és nem tudtam miért. Nem tudtam megmagyarázni miért érzem magam ennyire kutyául, de inkább nem mondtam a fiúknak, mert nem akartam elrontani a kedvüket, ami a jelek szerint a tetőágra csapott. Egy órán belül mindenki megevett és megivott minden, így indulhattunk városnézésre.
- Hova menjünk először? - tette fel azt a kérdést Marcus ami az én fejemben is megfogalmazódott. Mindenki tanácstalanul csóválta a fejét. Nem nagyon értettem, hogyan lehet úgy elmenni valahova, hogy nem tervezi meg előre mit fogunk csinálni.
- Menjünk a London Eye-hez - vetette fel végül az ötletet Gabe. Mindenki rábólintott, majd elindultunk.
Este nyolc óra múlt és mi még mindig az utcákon sétálgatunk. Annyi helyen voltunk, hogy nem is emlékszem már a nevekre, de nagyon jól éreztem magamat. A fiúk mint mindig most is viccesek voltak. Egy másodpercre sem lehetett mellettük unatkozni. Igazán úgy éreztem én is hozzájuk tartozom. Pedig az elején olyan idegenül éreztem magam mellettük, de most már igazán úgy érzem ők a legjobb barátaim.
- Haza vigyelek? - fordult felém Alex.
- Még nem szeretnék hazamenni - egy bólintással jelezte, hogy megértette. Tisztában voltam vele, apám nagyon ki fog akadni, ha későn érek haza, de most ez egyáltalán nem érdekelt. Jól érzem magam és nem szeretném a hazamenetellel tönkre tenni az estémet. Még akkor sem ha emiatt magamra haragítom a szüleimet.
- Mi lenne ha az estét egy jó kis bulival zárnánk? - vetette fel az ötletet este tíz órakor Erik. Mindenki lelkesen bólogatott, kivéve engem. Már így is jóval túlléptem a kimenőt. Ha most még buliba is megyek egészen biztosan nem engednek el többet sehová és azt nem szeretném. Alex elkapta kétségbeesett arcomat.
- Én előtte haza viszem Mollyt és utána utánatok megyek - hálásan tekintettem rá. Mindenkitől elköszöntem, majd beszálltunk Alex kocsijába és már el is indultunk hazafelé. Már csak abban reménykedtem, hogy anyáék már alszanak.
- Köszönöm, hogy hazahoztál - hálálkodtam amint Alex leparkolt a ház előtt.
- Igazán nincs mit. Majd beszélünk - adott az arcomra két puszit, majd gyorsan kiszálltam a kocsiból és megindultam az ajtó felé. Halkan lépdeltem nehogy felébresszek valakit. Amint becsuktam a szobám ajtaját megkönnyebbülten sóhajtottam fel, de ekkor egy mérges hang szólalt meg a sötét szobában.
- Hol a fenében voltál ilyen sokáig?
- Mi ez az üdvözlés? - kérdezte vigyorogva miközben intett apámnak aki éppen a kocsijával gurult ki a feljárón, de ahogy észrevett bennünket lelassított.
- Merre mentek fiatalok? - dugta ki a fejét az ablakon miközben rosszallóan nézte Alex kezét a derekamon, de nem szólt semmit. Eszembe jutott mint mondott a hosszú kapcsolatokról. Apa és anya mindig is úgy tartotta, hogy úgy lehet hosszú távon megtartani egy férfit, ha nem engedsz neki semmi illetlen dolgot, mert így majd el fog epedni utánad és minél előbb feleségül akar majd venni. Én nem igazán osztoztam a véleményükben, de akárhányszor szóba került inkább rájuk hagytam, de most már nagyon bántam. Biztos vagyok benne, később kiselőadást fog tartani miként tartsak meg egy férfit.
- A szüleim meghívtál Mollyt ebédre. Remélem nincsen kifogása ellene, ha elviszem - válaszolta udvariasan Alex. Ha nem tudtam volna, hogy hazudik még én is elhittem volna. Biztosan sok év gyakorlata rejlik benne. Kíváncsi vagyok, vajon én is fogok tudni így hazudni a szüleimnek? Elvégre én még soha nem hazudtam nekik. na jó, az utóbbi időt leszámítva. Eddig még nem jöttek rá, hogy átverem őket és nagyon remélem nem is fognak, mert nem szeretnék a szobámba kuksolni, de azt, hogy esetleg olyan férfihoz akarjanak adni aki még csak nem is tetszik. Amíg Alexel lógom addig semmi ilyesmi nem fog előfordulni, legalábbis nagyon remélem.
- Természetesen nincsen ellene kifogásom, de meg kell ígérned, hogy legközelebb nálunk ebédelsz - Alex gondolkodás nélkül bólintott.
- Rendben van - ezután elbúcsúztunk apámtól és beszálltunk Alex kocsijába.
- Meddig tartott, míg megtanultál ilyen profin hazudni? - nevettem rá amint elindultunk. Szerencsére apa már nem volt sehol. Biztosan megint valami fontos üzleti tárgyalása van.
- A véremben van. Nem kellett tanulnom - kacsintott rá miközben ügyesen kikormányozta a kocsit a főútra.
- Mi lesz ha megkérdezik a szüleidtől milyen volt az ebéd? - kezdtem el pánikolni. Még nem is találkoztam Alex szüleivel. mi lesz ha lebuktatnak?
- Tudják mit kell mondani. Mondtam, hogy veled leszek és azt is, hogy fedezzenek. Ne aggódj - állt meg az egyik étterem előtt.
- Miért álltunk itt meg? - néztem körül értetlenkedve
- Azért mert éhes vagyok és a fiúk is itt vannak - szállt ki a kocsiból. Nagyot sóhajtva követtem egészen az étterem bejáratáig. Amint beléptünk észrevettem a fiúkat. Eléggé kitűntek a többi vendég közül. Egyedül ők hangoskodtak és nevettek, nem foglalkozva az asztalnál ülő rosszalló tekintetekkel.
- Na végre, hogy itt vagytok - kiáltott oda örömmel Erik. Minden fej felénk fordult. A többi vendég gyilkos tekintettel, míg a fiúk örömmel fogadták az érkezésünket. Alex elindult az asztal felé, én pedig szorosan a nyomában követtem. Nem értettem miért néz ránk mindenki így, kezdtem nagyon kényelmetlenül érezni magamat. - Mit esztek? - kérdezte meg észre sem véve szorongó hangulatomat. Megkönnyebbülten ültem le a székre. - Szóval? - kérdezte meg ismét. Nem is hallottam Alex mit mondott, de azért ugyan azt rendeltem. Valamiért szokatlanul ideges voltam ma és nem tudtam miért. Nem tudtam megmagyarázni miért érzem magam ennyire kutyául, de inkább nem mondtam a fiúknak, mert nem akartam elrontani a kedvüket, ami a jelek szerint a tetőágra csapott. Egy órán belül mindenki megevett és megivott minden, így indulhattunk városnézésre.
- Hova menjünk először? - tette fel azt a kérdést Marcus ami az én fejemben is megfogalmazódott. Mindenki tanácstalanul csóválta a fejét. Nem nagyon értettem, hogyan lehet úgy elmenni valahova, hogy nem tervezi meg előre mit fogunk csinálni.
- Menjünk a London Eye-hez - vetette fel végül az ötletet Gabe. Mindenki rábólintott, majd elindultunk.
Este nyolc óra múlt és mi még mindig az utcákon sétálgatunk. Annyi helyen voltunk, hogy nem is emlékszem már a nevekre, de nagyon jól éreztem magamat. A fiúk mint mindig most is viccesek voltak. Egy másodpercre sem lehetett mellettük unatkozni. Igazán úgy éreztem én is hozzájuk tartozom. Pedig az elején olyan idegenül éreztem magam mellettük, de most már igazán úgy érzem ők a legjobb barátaim.
- Haza vigyelek? - fordult felém Alex.
- Még nem szeretnék hazamenni - egy bólintással jelezte, hogy megértette. Tisztában voltam vele, apám nagyon ki fog akadni, ha későn érek haza, de most ez egyáltalán nem érdekelt. Jól érzem magam és nem szeretném a hazamenetellel tönkre tenni az estémet. Még akkor sem ha emiatt magamra haragítom a szüleimet.
- Mi lenne ha az estét egy jó kis bulival zárnánk? - vetette fel az ötletet este tíz órakor Erik. Mindenki lelkesen bólogatott, kivéve engem. Már így is jóval túlléptem a kimenőt. Ha most még buliba is megyek egészen biztosan nem engednek el többet sehová és azt nem szeretném. Alex elkapta kétségbeesett arcomat.
- Én előtte haza viszem Mollyt és utána utánatok megyek - hálásan tekintettem rá. Mindenkitől elköszöntem, majd beszálltunk Alex kocsijába és már el is indultunk hazafelé. Már csak abban reménykedtem, hogy anyáék már alszanak.
- Köszönöm, hogy hazahoztál - hálálkodtam amint Alex leparkolt a ház előtt.
- Igazán nincs mit. Majd beszélünk - adott az arcomra két puszit, majd gyorsan kiszálltam a kocsiból és megindultam az ajtó felé. Halkan lépdeltem nehogy felébresszek valakit. Amint becsuktam a szobám ajtaját megkönnyebbülten sóhajtottam fel, de ekkor egy mérges hang szólalt meg a sötét szobában.
- Hol a fenében voltál ilyen sokáig?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése