11. fejezet

Felbukkan a gazdi

Zavartan toporogtam egyik lábamról a másikra. Nem számítottam rá, hogy valaki meghallja azt, amit mondtam. Kezemben a kutya őrült ugatásba kezdett és addig ficánkolt, míg le nem tettem a földre. Amint lábai leértek a földre már rohant is a titokzatos idegen felé. Alex kíváncsian méregette az éppen kutyát simogató fiút.

- Azt hittük nincsen gazdája – szólalt meg végre Alex. Az idegen hűvös tekintetét ráemelte, de nem szólt egy szót sem. Továbbra is a kutyával foglalkozott. Úgy viselkedett mintha mi ott sem lettünk volna. Próbáltam én is mondani valamit, de lekötött a fiú tanulmányozása. Az egész teste csupa izom, haja barna, és ahogy az előbbi tekintetéből meg tudtam ítélni a szeme is barna. Tetkók borították, mindenütt ami előidézte kíváncsi tekintetemet. Ha én mernék tetkót csináltatni, akkor a szüleim biztosan kitagadnának, vagy megpróbálnák valamivel eltüntetni.

Egy ideig csendben voltunk, de mikor már kezdett eléggé kínossá válni a csönd, azon gondolkoztam mivel kéne megtörni. Ekkor végre felemelte a fiú a fejét és kíváncsian végig mért. Alexet még csak egy pillantásra sem méltatta. Lassan felállt és a kezét nyújtotta felém.

- Zayn vagyok – mondta lassan, tagoltan. Zavartan pillantottam Alexre, aki bólintott biztatás képen. Zayn is észrevehette a mozdulatot, mert résnyire szűkült a szeme és mérgesen fordult Alex felé, de nem szólt egy szót sem. Nagy nehezen rá tudtam venni magamat, hogy felemeljem a kezemet és én is bemutatkozzam.

- Mollynak hívnak – tettem bele kezemet az övébe, amit jó erősen megszorított. Egy pillanatig azt hittem nem is akarja elengedni, de aztán elengedte a kezemet, mire nagyot sóhajtottam. Erre megint összeszőkült a szeme, de nem szólt egy szót sem.

- Mióta van meg a kutyád? – vettem fel megint a beszélgetés fonalát.

- Már egy jó ideje.

- Mi a neve? – most olyan sokáig hallgatott, hogy már azt hittem nem is fog válaszolni, de nagy sokára végre szóra nyitotta a száját.

- Cézár a neve – ebből a pár percből rögtön levágtam, hogy nincs valami beszédes kedvében. Tekintetét föl-le járatta rajtam, amitől kezdtem egy kicsit zavarba jönni. Nem vagyok hozzá szokva, hogy ilyen nyíltan bámuljanak. A szüleim társaságában senki nem merte volna ezt megengedni magának.

- Milyen fajta? – próbáltam kicsit többet megtudni róla, de ebben a pillanatban megszólalt a telefonja. Nagyot sóhajtott, majd belenyúlt a sebébe és elővette a telefonját.

- Mond – vette fel mogorván. Ahol én álltam még ott is lehetett hallani, hogy egy lány van a vonalban és fel van dúlva. Kíváncsi vagyok mi történhetett. – Hagyj most – mondta Zayn még mindig unottan. kíváncsian néztem Alexere, de ő csak megvonta a vállát.

- Elmegyek vécére és hozok valamit inni – lóbálta meg előttem a már üres poharat. Kikerekedett szemmel néztem rá, én még szinte meg sem kóstoltam – Jössz velem? – nézett a még mindig telefonáló Zaynre, de a jelek szerint hallotta, amit Alex mondott, mert mogorván nézett rá.

- Megvárlak itt – mondtam végül, mire beleegyezően bólintott, vetett egy figyelmeztető pillantást Zaynre, majd elsietett. Mire újra a fiúra emeltem a tekintetemet már letette a telefont.

- A pasid nem nagyon mer velem kettesben hagyni. Nem kell aggódnia. Nem foglak megerőszakolni – döbbenten néztem rá. Hangjából sütött a keserűség.

- Ő nem a pasim – mondtam végül. Nem akartam, hogy bárkivel is összehozzon, főleg ha nem igaz. Nem is értem miért avatkozik bele ebbe az egészbe. Én se kérdezem meg van-e barátnője.

- Akkor meg miért kértél engedélyt ahhoz, hogy kezet foghass velem? – meglepetten húztam össze a szemem. Először is nem hittem volna, hogy észreveszi azt a másodpercnyi szünetet, másodszor pedig meglepődtem a vádló hangon. Mintha elszámolni valóval tartoznék neki.

- Nem kértem engedélyt, csak a szüleim nem nagyon szeretik, ha idegen fiúkkal vagyok – nem értettem saját magamat. Minek magyarázkodom neki? Semmi köze az életemhez.

- Örülök – húzódott széles mosolyra a szája – Nem jössz el velem valahová? – annyira megdöbbentem a kérdése hallatán, hogy észre sem vettem egyfolytában őt bámulom. Nem akartam elhinni azt, amit hallok – Pasidnak nem kell róla tudnia – épp nyitottam a számat, hogy felvilágosítsam a kapcsolatomról Alexel, de meggondoltam magam. Nincs semmi köze hozzá.

- Ne haragudj, de nem – mondtam végül hangosan. Zayn értetlenkedve húzta fel a szemöldökét. Gondolom nem számított arra, hogy ilyen nyíltan el fogom utasítani. Szerencsére nem tudott válaszolni, mert ebben a pillanatban jött vissza Alex.

- Molly, lassan mennünk kéne – mondta egy figyelmeztető pillantás kíséretében, amit Zaynre vetett.

- Rendben – bólintottam hálásan. – Szia – fordultam Zayn felé, aki még mindig felhúzott szemöldökkel mustrálgatott.

- Sziasztok – válaszolt, miközben megállapodott a tekintete az arcomon – Holnap délben is itt leszek – kiáltotta még utánam. – Játszhatsz a kutyával – mondta mikor még visszafordultam. Hálásan bólintottam, majd otthagytam.

- Holnap jönni akarsz? – kérdezte Alex miközben kinyitotta előttem a kocsi ajtaját. Nagyot sóhajtva beültem, majd megvártam, míg beül és csak aztán válaszoltam.

- Nem tudom. Olyan édes volt az a kutya – mondtam álmodozó hangon. Alex kíváncsi tekintettel méregetett. - Szívesen kijövök veled, ha gondolod.  – Hálásan bólintottam. Megkönnyebbültem, hogy Alex ki jön velem. – Akkor meg is van beszélve a holnapi program. Legyél kész – kacsintott rám és már indultunk is hazafelé. Egész úton azon a fiún agyaltam, akit ott hagytunk a parkban. Valamiért olyan fura érzésem van vele kapcsolatba, és ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon helyes és tetszik nekem. Viszont tudom, hogy ha akarnék, sem lenne köztünk semmi. A szüleim biztosan kiakadnának, ha vele mennék haza, vagy egyáltalán lenne bármi közöm is hozzá. Ők mindig csak a tökéletes fiúkat szerették, és ha meglátnák Zayn tetoválását, azt hiszem, örök életemre szobafogságban lennék és ezt semmiképpen nem szeretném.