2014. 03. 16.

22. fejezet

Drága olvasóim! Ne haragudjatok, hogy nem pénteken raktam fel a részt, de közbe jött valmi és azóta csak most jutottam géphez. Remélem tetszeni fog ez a rész. Jó olvasást! 



Magyarázd meg

Egy ideig még szorosan simultam Alex mellkasához, de utána Alex elhúzódott tőlem és mélyen a szemembe nézett.
- Talán meg kellene hallgatnod őt is. – láttam rajta, hogy minden egyes szavát komolyan is gondolja, amin egy kicsit meglepődtem. Eddig mindig arról papolt, hogy vigyázzak Zaynnel, most meg hírtelen azt akarja, hogy meghallgassam?
- Nem akarom többet látni – ráztam meg hevesen a fejemet, ezzel is jelezve, hogy ne próbáljon meggyőzni. Alex megadóan sóhajtott, majd nem szólt semmit csak szorosan magához szorított. Jó lett volna, ha Zayn ölel így át, miközben gyengéden cirógatja a hajamat, ahogyan most Alex teszi. Elégedetten felsóhajtottam, de aztán gyorsan észhez tértem. Alex nem Zayn. Nagy nehezen összeszedtem magamat és elhúzódtam Alextól.
- Hazaviszel? – néztem fel rá reménykedő arckifejezéssel, mire szomorúan elmosolyodott.
- A szüleidnek azt mondtad ma nem alszol otthon. Hogy fogod ezt megmagyarázni? – szavai hallatán még jobban elszomorodtam. El is felejtettem, hogy már szóltam a szüleimnek, hogy nem alszok otthon. Mit csináljak? Hirtelen eszembe jutott valami. Reménykedve néztem fel Alexre.
- Nálatok aludhatok? – Alex szélesen elmosolyodott. Nyitotta a száját, hogy válaszoljon mikor valaki a nevemet kiáltotta a hátam mögött. Ő volt az. Azaz ember, akivel nem akartam most beszélni. Akit el akartam felejteni. El akartam felejteni, hogy valaha is találkoztam vele és, hogy olyan érzéseket ébresztett bennem, amit még soha senki.
- Molly – kiáltotta megint Zayn, de próbáltam úgy csinálni, mint aki nem hallja. Próbáltam jelezni Alexnek, hogy menjünk innen mielőtt Zayn ideér, de Alex teljes figyelme a felénk tartó Zaynre összpontosult, így nem vette észre, hogy próbáltam neki jelezni a tekintetemmel.
- Molly – most már közvetlenül a hátam mögül hallottam. Nagyot sóhajtva fordultam meg, így most már szemtől szemben álltam vele. – hadd magyarázzam meg – éreztem, hogy könnyek homályosítják el a látásomat. Mit akar még ezen megmagyarázni? Dacosan felemeltem a fejemet és mélyen a szemébe néztem, nem foglalkozva a patakokban ömlő könnyeimmel.
- Mit akarsz ezen még magyarázni? Számomra teljesen világos, hogy csak ki akartál használni, ahogyan azokat a lányokat is. Tessék, magyarázd meg, hogy miért néztél teljesen hülyének? Magyarázd meg, hogy miért gondoltad azt, hogy jogod van nekem hazudni? – minden egyes szóval éreztem, hogy a szívem szakad meg, de nem hagyhattam annyiban. Zayn hazudott nekem, és ezt nem tudom neki megbocsátani. Talán anyának volt igaza, hogy a szerelem csak bolondoknak való és csak fájdalmat okoz az embernek. Miért kellett nekem a saját fejem után mennem? Miért nem hallgattam rájuk? Oh, istenem. Annyira örülnék, ha megtalálnám ezekre a kérdésekre a választ. Ráadásul, ha ezt a szüleim megtudják, ott biztosan kő kövön nem marad. Ők Zaynt csak egy parasztnak tartanák és nem méltónak hozzám. Őket nem érdekelné, hogy egy szupersztár, csak az, hogy nem nemes és nincsen semmilyen címe. Én viszont úgy érzem, többet érzek iránta, mint szabadna.
- Téged nem akartalak kihasználni. Elismerem, hogy nem éppen helyesen cselekedtem, de veled akkor sem csak játszottam. Azért dobtam ki azt a másik három lányt, mert veled valahogy mindig jobban éreztem magam, mint velük – minden egyes szavával úgy éreztem mintha kést forgatott volna meg bennem, de a hangom nem árulta el a bennem vívott csatákat.
- Velem mi lett volna? Ugyanúgy jártam volna, mint az a másik három? Engem is „dobtál” volna – mutattam idézőjeleket a kezemmel, miközben folytattam – ha már találsz egy másik lányt. Vagy esetleg mind a kettőnkkel jártál volna? – Zayn zavartan nézett rám, majd lehajtotta a fejét. Ebből rögtön tudtam, hogy ezekre még nem gondolt. Nem ismertem olyan régen, de azt már felismertem, hogy mikor volt zavarban. – Erről beszélek – néztem rá szomorúan. Zayn felkapta a tekintetét és reménykedve nézett rám.
- Ne haragudj. – nyögte ki végül.
- Nem haragszom Zayn – mondtam végül nagyot sóhajtva – Az én hibám, nem kellett volna megbíznom benned. Azt hiszem mind a kettőnknek jobb lesz, ha különválnak az újaink – próbáltam mosolyogni, de kudarcba fulladt, ezért inkább megfogtam Alex kezét és elkezdtem húzni a kocsija felé. Amint beültünk kirobbant belőlem a zokogás.
- Jaj Molly – húzott magához Alex, miközben megnyugtatóan simogatta a hátamat, amitől egy kicsit megnyugodtam, de még mindig magam előtt láttam Zayn szomorú tekintetét. Miért velem történik mindez? Kis idő múlva végre meg tudtam nyugodni, így elhúzódtam Alextől. Szomorúan nézett ám, miközben átnyújtott egy zsebkendőt.
- köszönöm – motyogtam halkan, miközben ő beindította az autót és elindultunk a házuk felé. Még egyszer utoljára visszanéztem, mert kíváncsi voltam, hogy Zayn még mindig ott áll-e, de már rögtön meg is bántam. Éppen az egyik barátnőjével beszélgetett, amitől még jobban összeszorult a szívem. Úgy látszik Zayn sosem változik. Épphogy elmozdultam mellőle, máris a volt barátnőjével cseverészik és gondolom, éjszakára sem fogják őt magára hagyni. A gondolatra megint kitört belőlem a zokogás. Szerencsére Alex hagyta, had sírjam ki magam. Nem próbált meg, hamis szavakkal nyugtatgatni, hisz ő is pontosan tudtam, hogy erre nem lehet mit mondani. Ezen a fájdalmon senki sem tudott segíteni, hisz a saját szememmel láttam. Még örülhetek is, hogy most derült ki és nem akkor mikor már teljesen belezúgok, bár azt nem tudom mondani, hogy nem okoz így is fájdalmat. Dühösen kitöröltem a szememből a könnyeket. Nem akartam Zaynre gondolni. Ha ő ilyen könnyek túl tudott lépni ezen az egészen, akkor nekem is menni fog. Nem fogok keseregni olyan miatt, ami úgysem, lehet az enyém. Most az egyszer anyám elvét fogom követni. Nem fogom kimutatni a fájdalmamat, egyszerűen csak élem tovább az életem. Zayn és én nem illünk össze és e semmi nem változtat. Jobb, ha hozzászokom.
- Megérkeztünk – hatolt el a tudatomig Alex hangja. – Biztosan itt akarsz aludni? Ne vigyelek inkább haza? – olyan hevesen ráztam meg a fejemet, hogy a fürtjeim oda és vissza szálltak az arcom körül.
- Nem akarok hazamenni. Most nem bírnám elviselni anyám faggatózását – Alex egyetértően bólintott, majd kiszállt az autóból. Én is követtem a példáját, majd néma csendben sétáltunk a bejárati ajtóig. A házban sötétség honolt. Gondolom Alex szülei már lefeküdtek aludni, hisz már majdnem reggel van. Alex csendesen kinyitotta a szobája ajtaját, majd gyengéden beterelt.
- Sajnos csak az én szobámban tudsz aludni – mosolygott rám bocsánatkérően.
- Nem baj – Alex keresett nekem egy hosszú pólót, amiben tudok aludni, majd átöltöztem és lefeküdtem. Alex volt olyan lovagias, hogy felajánlja nekem az ágyát, de inkább meggyőztem, hogy aludjunk egymás mellett, elvégre nincs abban semmi rossz. Hosszú győzködés után végre belement és lefeküdtünk az ágyba.
- Jó éjszakát – suttogta Alex álmos hangon.
- Jó éjszakát – válaszoltam, majd elnyelt az álmok világa.

2 megjegyzés: