16. fejezet

Segítesz?

Másnap reggel mosollyal az arcomon ébredtem. egész éjjel Zayn járt az eszemben, szó szerint. Még az álmaimba is beférkőzött, amin igencsak meglepődtem. Azt álmodtam, hogy újra ott vagyunk a parkban, de az álmomban nem barátokként, hanem ott együtt voltunk. Egymás kezét fogtuk és csókolóztunk, miközben az emberek irigykedve figyeltek bennünket. vajon ez az álom jelent valamit? Esély kéne adnom Zaynnek? Úgy döntöttem megpróbálom, már csak a szülei miatt kel aggódnom, mert ha megtudják, hogy egy Zayn féle fiúval járok, akkor biztosan kitépik az összes hajukat, de az enyémeket is. Beszélnem kell Alexel is, határoztam végre el magamat. Felkeltem az ágyból, letusoltam és felöltöztem.  Alexel amúgy is azt beszéltük meg, hogy ma délelőtt értem jön és múzeumba megyünk, legalábbis a szüleim így tudják. Az igazság viszont az, hogy a barátaival találkozunk és még nem nagyon találtak ki programot. Azt mondták oda megyünk, ahova éppen kedvük van, majd ott kiderül. Kinéztem az ablakon és még a szívem is megállt egy pillanatra mikor megláttam, hogy Alex száll ki a kocsiból. Neki még nem mondtam a tegnapi randinkat. Mi van, ha rákérdez anyám, milyen volt a tegnapi vacsora a szüleinél? Gyorsan magamra kaptam a cipőmet és már rohantam is lefele, nehogy a szüleim még elkezdhessék faggatni. Igaz Alex gyakorlott hazudozó volt, de ki tudja, hogyan reagál, ha olyat mondanak neki, amire éppen nem számít. Ahogy leértem észrevettem, ahogyan anyám épen szívélyesen üdvözli Alexet. Mintha valami régi ismerősök lennének, pedig alig ismerik egymást. Ha anyám tudná mennyire félreismerte. A gondolatra elmosolyodtam, de amint meghallottam anyám első kérdését lefagyott az arcomról a mosoly.

- Hogy éreztétek magatokat tegnap a lányommal? Mit főzött anyukád? – a szívem dobogása kissé lelassult, míg arra vártam visszafojtott lélegzettel Alex. Látszott rajta, hogy meglepődött, de csak egy pillanatig, aztán már el is tűnt. Ha valaki nem ismeri Alexet, akkor ez fel sem tűnt neki, ahogyan anyámnak sem.

- Nagyon jól éreztük magunkat és bármikor megismételném Mollyval – mosolygott anyámra kedvesen, miközben engem keresett a tekintetével és amint meglátott elmosolyodott. tekintetét látva anyám is megfordult és szélesen elmosolyodott.

- Gyönyörű vagy drágám – jött oda mellém. Most nagyon nehezemre esett, hogy ne fintorodjam el. Egy sima fehér kosztüm volt rajtam, egy olyan, ami mindent eltakart. Alex anyám kijelentésére elfintorodott, neki nem voltak olyan problémái, mint nekem, főleg mivel anyám háttal állt neki, így nem láthatta milyen arcot vág. most felé fordult, mire rögtön rendezte arcvonásait, amin majdnem felnevettem, de sikert türtőztettem magam. A szüleim úgy neveltek, hogy társaságban nem nevethetek fel hangosan, mivel az hatalmas udvariatlanság, így hát inkább ajkaimba haraptam és próbáltam visszafogni a kitörni készülő hangokat. – Jó szórakozást, gyerekek – adott nekünk engedélyt az eltávozásra, mire megkönnyebbülten sóhajtottam.

- Szia, anya – köszöntem el gyorsan mielőtt még eszébe juthatott volna még több téma az eszébe vagy éppen nem akar többet megtudni a tegnapi napról. Akkor tudtam csak igazán fellélegezni, mikor már Alex kocsijában ültünk.

- Hoztam neked ruhát – hálásan rámosolyogtam, majd rögtön a szatyorba temetkeztem. Alexnek nagyon jó ízlése volt, így mindig borzasztóan örültem mikor ruhákat hozott nekem. Most is nevetve vette tudomásul az örömömet. – Egyébként nem akarod elmondani mi volt itt az előbb? – kérdezte meg végül Alex, mire felkaptam a fejem. Tisztában voltam vele, hogy meg fogja kérdezni és el is kell neki mondanom, mivel másképp nem tudom a segítségét kérni.

- tegnap azzal a sráccal találkoztam, akivel múltkor összefutottunk a parkban. Akinek a kutyáját meg akartam tartani – Alex egész testében megfeszült. nem gondoltam volna, hogy ilyen reakciója lesz a hallottakra, de a jelek szerint nem igazán örült neki, hogy tegnap találkoztam Zaynnel.

- Miért találkoztál vele? – kérdezte meg végül feszült hangon. Nem értettem a viselkedését. Mi baja van?

- Mi a baj? – nem bírtam tovább muszáj volt megkérdeznem. Úgy éreztem megharagudott rám. Ő volt az egyetlen barátom, nem akartam elveszíteni, főleg nem egy fiú miatt, akit a jelek szerint nem nagyon bírt.

- Egyedül találkoztál vele. Bármi baj történhetett volna, mi van, ha egy elvetemült gyilkos? Hogyan számoltam volna el a szüleidnek, mikor azt sem tudom, merre jársz? Én csak miattad aggódom – szavai hallatán elszégyelltem magam. Nem akartam, hogy miattam aggódjon, vagy esetleg bajba keverje magát.

- Ne haragudj – kértem rögtön elnézést, mire ajkai körül egy mosoly jelent meg, amiből tudtam, nem haragszik rám, így folytattam – Egyszerűen annyira megbabonázott. Muszáj volt látnom, mintha egy láthatatlan kéz húzna magához és mire észbe kaptam már kicsúszott a számon a hazugság és onnantól kezdve nem tudtam visszafordítani így találkoztam vele. Jól éreztem magam, jobban, mint gondoltam – erre már Alex is felkapta a fejét, de nem szólt egy szót sem. Összegyűjtöttem mindent erőmet és belekezdtem a kérésembe.

- Alex, szeretnék kérni tőled egy szívességet – szólaltam meg halkan. Megint felkapta a fejét, de ezúttal sem szólalt meg, csak kíváncsian tanulmányozta az arcomat.

- Mit? – kérdezte meg végül, mivel elhallgattam. Nem tudtam, hogyan folytassam. Nagyon féltem, hogy nem fog belemenni.

- Zayn meghívott jövő hétre egy buliba és szeretném, ha velem jönnél – erre Alex megdermedt. – Zayn úgy tudja, hogy te vagy a barátom – próbáltam tovább győzködni, de Alex még mindig kifejezetten arccal meredt rám – Légy szí – vettem könyörgőre, mire Alex elvigyorodott.

- Nem kell könyörögnöd, te is tudod, hogy segítek neked – örömömben a nyakába ugrottam.

- Köszönöm – suttogtam bele nyakába mosolyogva. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen belemegy.