14. fejezet

Kutyasétáltatás

Egész délután nevettünk és jókat sétáltunk. Kiderült, hogy Zayn remek társaság és egyáltalán nem bántam, hogy eljöttem. Sok minden kiderült róla, mint például, hogy kiskora óta imád zenélni, mindig is ez volt az álma. olyan lelkesedéssel beszélt róla, hogy még a szívem is belesajdult. Vágyakozva gondoltam az én álmaim és vágyaimra, amik sosem fognak megvalósulni. Részben a szüleim miatt. Megráztam a fejemet, ezzel is elhessegetve a rossz gondolatokat.

- Meghívhatlak egy kései ebédre – fordult felém Zayn miután már az egész parkot bejártuk. Elgondolkozva néztem rá. Lehet nem jó ötlet még több időt vele tölteni, de egyszerűen annyira vágytam a társaságára, így nem bírtam nemet mondani. Mosolyogva válaszoltam neki.

- Persze – Zayn válaszomat hallva szélesen elvigyorodott, amitől még édesebb lett. Ebben a pillanatban megszólalt a mobilja. Még mindig mosolyogva előhalászta a nadrág zsebéből, de amint meglátta a hívó nevét a kijelzőn, elkomorult az arca. Lassanként fenyegető kifejezés ült ki az arcára, amitől egy kicsit megrettentem. Remegő hangon szólaltam meg – Ki az? – kérdésem hallatán felkapta a fejét és összeráncolta a homlokát. Ebben a pillanatban jöttem rá mennyire személyes volt a kérdésem, mikor még nem is ismerem. Gyorsan szabadkozni kezdtem. Nem akartam, hogy félre értse. – Csak azért kérdeztem, mert olyan mérges fejet vágtál. Nem akartam tolakodónak tűnni – Zayn mélyen tüdejébe szívta a levegőt, majd lassan kifújta.

- Nem voltál tolakodó – válaszolta végül, míg eltette a telefonját. Lehajolt Cézárhoz és megsimogatta. – Olyan helyre kellene mennünk ahol kint, lehet ülni, így Cézárt nem kell sehova kikötnöm – egyenesedett fel és mélyen a szemembe nézett. Egyetértően bólintottam, miközben elindultunk a kijárat felé. Kínos csendben sétáltunk egymás mellett. Sajnáltam, hogy elmúlt az a felhőtlenül jó hangulat, mert eddig nagyon jól éreztem magam. Talán mégsem jó ötlet ez a vacsora.

- Nem lenne jobb, ha inkább hazamennék? – Zayn kíváncsian fordult felém és megint felhúzta a szemöldökét. Úgy látszik ez a szokásává vált.

- Miért mennél? Megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk. Nem? – elhallgatott, de mielőtt megszólalhattam volna, folytatta – Vagy esetleg vár valaki? – szavai hirtelen keménnyé és jéghideggé változtak, amitől megborzongtam. Még nem beszélt velem ilyen kemény hangom, bár az is igaz, még csak ma találkoztunk először.

- Nem, csak észrevettem, hogy valami felbosszantott mikor megcsörrent a telefonod és nem szeretném, ha esetleg úgy éreznéd kötelességed teljesíteni az ebédet, azért mert megígérted – Zayn-nek erre ellágyult a tekintete és szélesen elmosolyodott. Nem értettem a hirtelen hangulatváltozásait. Igazság szerint az egész srácot nem értettem. egyszer dühös, egyszer hideg, mint a jég, egyszer pedig gyengéd és gondoskodó. olyan mintha több arca lenne egyszerre és még magamnak sem akartam bevallani, mennyire szeretném az összes arcát megismerni.

- Nem azért viszlek el, mert kötelességemnek tartom, hanem mert szeretném és nagyon nagy örömet szereznél nekem, ha velem tartanál. – szavai hallatán az egész testemet forróság öntötte el. Mi van velem? Még alig ismerem ezt a srácot, én meg itt olvadozok.

- Rendben – bólintottam, mire megajándékozott egy kacsintással és ismét elindult, de már nem volt olyan kínos a csend, míg eddig. Sőt, nagyon sokat beszélgettünk. Hamar elértünk az étteremben és szerencsénkre volt kint szabad asztal, így nem kellett Cézárt sehova kikötni.

- Egyébként hova jársz iskolába – kérdezem miután leültünk az asztalunkhoz és a pincér kihozta az étlapokat. Kérdésemre Zayn rám nézett az étlapon keresztül és értetlenkedve nézett rám.

- Komolyan kérdezted? – kérdését követően belenyúlt a zsebébe és előhúzott egy dobozt, ami ha jól láttam cigaretta volt. Kivett egy szálat, de mielőtt meggyújtotta volna felém nézett. – Zavar? – megráztam a fejem mire felém nyújtott a dobozt – Kérsz? – ismét megráztam a fejemet mire egykedvűen bólintott és rágyújtott. ha ezt a szüleim látnák. Mindig is úgy vélték nem illik egy hölgy társaságában cigarettázni, de Zany tett rá. Talán ezért is keltette fel az érdeklődésemet. Zayn nem olyan volt, aki feltétel nélkül elfogadta a szabályokat, inkább olyannak, aki tett rá. – Egyébként a kérdés a válaszodra, nem járok iskolába – ezen egy kicsit meglepődtem. Nem hiszem, hogy sokkal idősebb lenne nálam. Akkor mégis miért nem jár iskolába?

- Miért nem jársz? – kérdésemen megint elmosolyodott, amit nem igazán tudtam hova tenni, evégre nem kérdeztem semmi vicceset.

- Mond, te szoktál tévét nézni? – kérdése meglepett. Mindenre számítottam, de erre a kérésre nem és sajnos be kellett látnom, hogy nem igen nézek tévét. Többnyire nincsen rá időm, mert a szüleim annyi dolgot a nyakamba akasztanak, hogy semmi energiám nincs tévézni, ráadásul a szobámban nincs is, csak a nappaliban.

- Nem. Miért? – erre a kérdésemre hangosan felnevetett, mire bosszúsan odaszóltam neki – Miért nevetsz ki? – hangomban elkeseredettség csengett, mire Zayn felkapta a fejét és rám nézett.

- Így már minden érthető – értetlenkedve ráncoltam össze a homlokom. Mi baja van ennek a srácnak? Úgy viselkedik, mint egy bolond, aki most szabadult. Gondoltam rá, hogy megkérdezem, de inkább meggondoltam magam. Nem akartam megbántani.

- Mi érthető? – szerettem volna magyarázatot találni furcsa viselkedésére, de eddig nem nagyon sikerült.

- Szívi, én az egyik leghíresebb banda énekese vagyok – mosolyodott el, miközben érdeklődve nézte arcom mimikáját. Kíváncsian várva reakciómra – Szinte mi folyunk a tévéből. Azért kérdeztem, hogy szoktál-e tévét nézni – így már minden érthető volt. Értettem miért nézett rám olyan furcsán kérdéseim hallatán, de hát nem tehetek róla. Nem tudtam, hogy zenész. Akkor ezek szerint neki sikerült valóra váltania az álmát. Nem élt kalitkában y mint én és bármennyire letagadtam magamnak, de irigyeltem, ezért a szabadságért. Nem is sejti milyen szerencsés.

- Hogy hívják a bandádat? – kérdeztem, mert egyre többet szerettem volna megtudni róla. Szerettem volna jobban megismerni és egyre többet tudtam róla, annál jobban tetszett.

- One Direction – mosolya szívdöglesztő volt, épp válaszolni akartam neki, mikor megérkezett a pincér.

- Sikerül már választani? – gyorsan az étlapra pillantottam, de a gondolataim annyira el voltak kalandozva, hogy nem tudtam a kínálatra figyelni.

- te mit eszel? – kérdeztem Zayn-től, aki nyilvánvalóan választott már, mert visszaadta az étlapot a pincérnek.

- Milánóit az egyik ételem – ettem már milánóit, de csak nagyon keveset mert a szüleim szerint hizlaló kaja és nem szépek a kövér lányok. Így akármennyire ízlett, de csak nagyon keveset tudtam belőle enni, de most nincsenek itt ezért azt eszem, amit csak akarok.

- Akkor én is azt kérek – adtam vissza az étlapot én is a pincérnek, aki gyorsan jegyzetelt a kis noteszébe.

- innivalót hozhatok valamit? – megint Zayn-re néztem, aki egy korsó sört rendelt, mire elfintorodtam. Miért szeretik a férfiak a sört? Alex és a barátai is folyton ezt isszák. Szerintem borzalmas. Egyszer kóstoltam meg, de az elég is volt. Zayn amikor észrevette fintorgó arcomat, megint elnevette magát.

- Én őszibarackot kérek – néztem rá a még mindig rám várakozó pincérnek. Megint jegyzetelt, majd ott hagyott bennünket.

- Szóval, most te mesélj magadról – könyökölt Zayn az asztalra, miközben átható pillantást vetett rám.