Mi lesz a következő lépés?
Molly Anderson:
Reggel alig bírtam felkelni. Jobban
leszívott a tegnapi kis összejövetel a fiúkkal, mint az valaha is gondoltam
volna. Soha nem gondoltam volna, hogy fogom magamat ilyen jól érezni. Sokszor
ábrándoztam róla, hogy elmegyek bulizni és vannak barátaim, de eddig nem igazán
adatott meg, hogy valóra is váltsam vágyaimat. Apám és anyám soha nem egyeztek
volna bele, hogy egy fiú társasággal elmenjek grillezni, főleg mivel ott kézzel
kellett enni. Biztosan megbotránkoznának még a gondolatra is, én viszont úgy
ettem és jobban élveztem, mint azt gondoltam volna. Viszont ma már vissza kell
térnem az unalmas és előkelő életembe. Erőteljes kopogás szakította félbe
gondolataimat.
- Gyere – szóltam ki miközben
befejeztem az utolsó simítást az öltözékemen. Édesapám lépett be a szobámba,
ami nagy meglepetést okozott, mert ő nem olyan ember volt, aki csak úgy
meglátogat a szobámban.
- Örülök, hogy már ébren vagy, mert
beszélni szeretnék veled – komoly hangjára még a vér is meghűlt bennem, ha
beszélni akar velem, akkor biztosan nagyon komoly dologról lehet szó. Általában
mindig a mondandóját közli egy alkalmazottal, hogy adja át nekem vagy éppen
anyával, de ő nem sűrűn beszél velem és most, hogy ez is eljött egy kicsit
megijedtem, hogy esetleg valahonnan megtudta miket műveltem tegnap.
- Miről? – vettem végre a bátorságot,
hogy rákérdezzek jövetele céljára. Féltem a válaszától, de bátran álltam
tekintetét.
- Arról a fiúról, akivel tegnap
töltötted a napot – értetlenül hallgattam. Most már biztos tud valamit, de
mielőtt még elszólnám magamat jobb lesz, ha inkább kiderítem, hogy mit tud, így
biztosan nem mondok olyat, ami esetleg megbotránkoztatná.
- Alexre gondolsz? – kérdeztem meg
azért a biztonság kedvéért elvégre tegnap nem csak egy fiúval voltam, de erről
elvileg apa mit sem tud, de már kezdek elbizonytalanodni, hogy valamit mégis
sejt.
- Ki másra? Tudtommal nincs másik fiú
vagy mégis? – nézte érdeklődéssel az arcomat. Hevesen megráztam fejemet, de túl
hirtelen mozdulat volt mire felvonta szemöldökét. – Van valami, amit nem
mondasz el nekem?
- Nem – mondtam most már lassabban
nehogy megint gyanút fogjon. Látszik rajtam, hogy nem igen szoktam hazudni, de
eljött ez az idő is és ezt csak maguknak köszönhetik. Legszívesebben mindent
elmondanék nekik, de nagyon jól tudom, hogy akkor soha többet nem engednének,
el sehova azt pedig nem szeretném, mert akkor egészen biztosan megbolondulnék a
bezártságtól.
-
Akkor jó. Gyere le a nappaliba és majd ott beszélünk – ezzel hátra sem
pillantva kiment a szobámból. Hevesen dobogó szívvel követtem őt a nappaliba. A
kíváncsiságtól és a félelemtől, hogy mit fog mondani már a tenyerem is izzadni
kezdett. Lassan leereszkedtem a kanapéra apával szemben és vártam, hogy végre
valahára belekezdjen mondandójába, szerencsére nem kellett sokat várnom, mert
ebben a pillanatban szólásra nyitotta a száját és meglepetésemre nem az jött,
amit vártam – Tudod, én nagyon örülök, hogy végre elkezdtél nyílni mások felé
és annak végképp örülök, hogy Alex lett ez a személy. Azt hallottam róla, hogy
nagyon rendes fiú, így legalább biztos lehetek benne, hogy gondodat viseli. –
most először éreztem igazán bűntudatot, hogy nem mondtam el nekik mit
csináltunk Alexel tegnap. Mikor rá kérdeztek, hogy mit csináltunk felsoroltam azokat a dolgokat,
amit a szüleim elfogadható programoknak találtak, de számomra unalmasak. Ez
volt életemben az első alkalom, hogy hazudtam nekik. Eddig mondjuk nem is volt
rá alkalmam, mert nem csináltam semmit, olyat, amit a szüleim helytelenítettek
volna. Mindig rendes kislány voltam, de nagyon úgy néz ki, hogy ez
megváltozott, aminek egy részem nagyon is örül. Végre elkezdtem élni az életem,
mindig is erről álmodtam és nem fogom azzal elszúrni, hogy őszinteségi rohamot
kapok, éppen ezért inkább befogtam a számat. Még nem is említettem nekik, hogy
ma moziba megyek. Ez a legjobb alkalom, hogy szóljak neki, de mielőtt még
megszólaltam volna, de ekkor ismét beszélni kezdett.
- Nem gondoltam volna,
hogy szimpatikusnak fogod találni, legfőképpen azért mert én választottam ki
neked és általában azokban a fiúkban mindig találtál valami kivetnivalót –
kezdtem kényelmetlenül érezni magamat apám őszinteségi rohamától. Mi ütött
belé?
Én sem gondoltam volna – helyeseltem gyorsan, hogy minél hamarabb
lerázzam – Jut eszembe. Ma moziba megyünk, szóval megyek is készülődni.
Rendben? - fel akartam állni a kanapéról, hogy felmenjek a szobámba, de elkapta
a kezemet és visszahúzott.
Szeretném tudni, hogy hol tartotok – tátott szájjal néztem apám komoly
arcába. Nem akartam elhinni azt, amit hallok. - Mi lesz a következő lépés? -
összezavarodva ráncoltam a szemöldökömet és úgy válaszoltam.
- Még nem csináltunk semmi rosszat apa – fura volt apámmal ilyen
dolgokról beszélgetni. Eddig hallani sem akart semmiféle fiúról most meg
hirtelen arról kezd el nekem beszélni, hogy meddig jutottunk az általa
választott fiúval. Kezdett az egész eléggé bizarr lenni.
- Akkor jó. Házasság előtt nem is szabad semmi képen, mert akkor a
végén még elvesztené az érdeklődését irántad. Tartogasd akkora a dolgot – nem
tudtam eldönteni, hogy az a legrosszabb, hogy apám azt képzeli, képtelen vagyok
megtartani egy férfit, vagy az, hogy vele beszélem meg ezeket a dolgokat.
- Ne aggódj apa. Nem lesznek ilyen gondok – nyugtattam meg, majd
amilyen gyorsan csak tudtam felmenekültem a szobámba. Ez nagyon kínos volt. Ha
tovább maradok, biztosan elszólom magamat. Megnéztem a karomon az órát. Alex
mindjárt itt lesz és én még el sem kezdtem készülődni. Odamentem a
szekrényemhez mire rájöttem, hogy voltaképpen semmi olyan cuccom, nincsen,
amiben moziba lehetne menni. Minden ruhám összejövetelekre való. Ha ilyen
ruhában jelennék meg a moziban egészen biztosan kinevetnének a fiúk. Felvettem
azt a fehér ruhát, amit anyám annyira szeretett, mert szerinte ebben a ruhában
úgy nézek ki, mint egy házi asszony. Gyűlölöm ezt a ruhát, de nincs mit tenni,
mert nem igen van más ruhám csak ilyen típusúak. Épp a sminkelést fejeztem be
mikor anyám berontott a szobámba.
- Siess kicsim. Megjött Alex – rohant oda hozzám izgatottan – Te mióta
sminkeled magad? – torpant meg meglepődve.
- Tetszetni akarok Alexnek – böktem ki az első eszembe jutott
kifogást. Még sosem hazudtam a szüleimnek és most azon kapom magamat, hogy
ebben a két napban minden szavam hazugság, amit feléjük intézek, és ahogy most
ránéztem anyám viruló arcára most az egyszer igazán elszégyelltem magamat.
- Ezt megértem. Gyönyörű vagy. Nagyon örülök, hogy ezt a ruhát
választottad, csodálatosan áll rajtad – áradozott. Meglepődve hallgattam anyám
dicsérő szavait. Azt tudni kell róla, hogy nem sűrűn dicséri meg az embereket,
mert nem tartja szükségesnek, mert úgy tartja, hogy egy ember soha nem alacsonyodhat
le odáig, hogy emberek kinézetét dicsérje. – Gyere, menjünk le – húzott ki a
szobámból. Amint Alex meglátott fintorogva húzta fel a szemöldökét a ruhám
láttán. Anya és apa nem vette észre ezt az apró érzelemnyilvánítást, de tegnap
már elég jól megismertem és rögtön észrevettem minden apróságot.
- Mehetünk? – nyújtotta felém a kezét. Miután bólintottam elköszöntünk
és már indultunk is.
- Van nálad ruha? – kérdeztem suttogva, mert még mindig magamon
éreztem a szüleim pillantását. Szavaimra hangos nevetésbe kezdett, amin
mosolyognom kellett.
- Természetesen hoztam, hogy ne kelljen végig szenvedned az estét –
mosolygott rám mikor kinyitotta előttem az ajtót. – Tessék – nyomott a kezembe
egy szatyrot, amiben a ruháim voltak. Hálásan bólintottam. Még intettem anyának
majd elindultunk.
- Hol öltözzek át? – fordultam felé mikor elhagytuk a házunk
területét.
- Mindjárt megállok valahol és akkor bebújsz az egyik fa mögé –
annyira meglepődtem, hogy hirtelenjében azt sem tudtam hogyan reagáljak a
szavaira. Alex amint rám nézett ismét elkezdett szakadni a röhögéstől, mert
olyan értelmes fejet vághattam.
