Prológus

Drága olvasóim! Kérdeztétek már tőlem, hogy mikor lesz rész, hát itt is volna a prológus. Remélem tetszeni fog nektek. Ha tetszik a történet akkor pipa vagy komment formájában hagyjatok magatok után nyomot mert ezzel is jelzitek, hogy tetszik az amit csinálok. A részhez jó olvasást mindenkinek!

Puszi :)

Tudjátok mi az a magány? Éreztétek már úgy, hogy nincsen egy igaz barátod sem? Én éreztem. Egész életemben azon voltam, hogy ne érezem magam magányosnak, de ez egyáltalán nem sikerült. Sosem járhattam rendes iskolába így nem is tudtam igaz barátokat szerezni. Ez a legrosszabb abban ha az ember magántanuló, de nem csak emiatt lettem magányos. Fogalmazhatok úgy is, hogy a szüleim rendkívül gazdagok és éppen ezért soha nem engedik, hogy egyedül menjek bárhová is. Mindig azt mondják, hogy nem akarják, hogy olyan emberekkel ismerkedjem meg akik rangon aluli és így telt az egész életem. Nekik mindig csak az volt a fontos, hogy minden tökéletes legyen az ők tökéletes életében és ha a lányuk esetleg olyan emberrel barátkozott volna aki nekik nem szimpatikus az rontott volna a tökéletesség mintaképén. A szemükben, ha nincsen pénze az illetőnek akkor már egy senki és nem érdemes még ahhoz sem, hogy hozzám szóljanak. Nem is tudják mekkorát tévednek, de ebben a kérdésben hajthatatlanok. Bármit is mondanak én még mindig úgy vélem, hogy akik szegényebbek vagy szabadabb életet élnek sokkal boldogabbak nálunk és mindig azok is lesznek. Élő bizonyíték vagyok erre én is. Inkább lennék csóró, de akkor legalább tudnám, hogy igaz barátaim vannak. Sokkal jobb lenne egy igaz barát mint száz hamis. Csak az a baj, hogy nekem még egy sincsen és van egy olyan érzésem, hogy nem is lesz amíg apámékkal élek. A szüleimnek a gazdag barátok a jók, nem értik meg, hogy én nem kérek a felszínes és képmutató barátaikból. Biztos vagyok benne, hogy ha bajban lennék mindegyik hagyna elsüllyedni. Ez az oka annak, hogy még mindig nincs egy barátom se, holott már elmúltam 16 éves. Jövő hónapban ünneplem a 17. születésnapomat. Az élet hamarabb elszáll felettem mint valah képzeltem volna és én még csak nem is jártam a London városán kívül. Ha ezt valaki meghallaná biztosan kiröhögne. Igazság szerint nagyon szerettem volna mindig elmenni kirándulni vagy utazni, de apám nem engedte mert ő úgy gondolja, hogy egy hölgynek nem az utazással kéne foglalkoznia, hanem azzal, hogy egyszer majd tökéletes feleség váljon belőle. Komolyan mondom, ez már nevetséges. Szívem minden vágya, hogy világot lássak, de nagyon jól tudom, hogy az nem igen fog bekövetkezni az elkövetkezendő néhány évben. A másik vágyam, hogy egyszer az életben láthassak élőben tűzijátékot, de nagyon úgy néz ki, hogy erről a vágyamról is le kell mondanom. Anyám szerint primitív dolog ilyen helyekre elmenni ezért soha nem is engedték, hogy nézzem, csak a tévében, de annak sem túlzottan örültek. Az a baj, hogy túl sok álmom van és túl kevés az életemből. Legalább lenne egy kutyám akivel kibeszélhetném a dolgokat. Tudom, hogy nem válaszol vissza, de még mindig hűségesebb barát mint azok akikkel apámék is barátkoznak, de sajnos ezt sem engedik mert bemocskolja a lakást és behozza a bolhákat. Magyarul szólva semmit nem szabad csinálni. Néha úgy érzem magam a házunkban mint elefánt a porcelán boltban. Hangos kopogtatás zavarta meg a gondolataimat. Mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy ki az anya topogott be a szobámba báli ruhában.
- Még nem vagy kész? - int mindig most is tökéletesen nézett ki. Testhez simuló fehér ruhát vett fel, hozzá illő fehér magassarkúval. A szőke haját mint mindig most is divatos kontyba fűzte. Sminkje szolid, de határozott. Anyának olyan jelleme van, hogyha ránéz valakire az képes rögtön megfutamodni. Nem tűr ellentmondást. Azt hiszem apa volt az egyetlen ember akire hallgatott a életében. - Na, majd én segítek - lépett oda a szekrényemhez, majd elkezdett benne kotorászni. Nem szóltam egy szót se, mivel nagyon jól tudom, hogy úgyis ő dönti el mit vegyek fel, végül is ezért jött be a szobámba. - Ez jó lesz - húzott ki egy rózsaszín fodros ruhát. Hihetetlen, hogy direkt a szekrény leghátuljába tettem, hogy még véletlenül se találja meg, erre nem kiszúrja ezt a rondaságot? - Gyerünk készülődni - kezdett el sürgetni. Gondolom még a hajamat is meg akarja csinálni. Sóhajtva tápászkodtam fel a fotelból és indultam el a fürdő szoba felé.